Eddig az látszott, hogy a lakosság meglehetősen visszafogta a fogyasztást, úgyhogy a megszokottnál is több múlik most azon, változik-e ez az ünnepekre készülve – mondják az Auchan szakértői. Ilyenkor hagyományosan megnő az édességek iránti kereslet, a kakaó világpiaci árának emelkedése azonban a hazai csokoládépiacra is erősen rányomja a bélyegét, ami egy kissé átírja a kínálatot is.
„A megszokottnál is jobban oda kell figyelni a szezonális édességkínálat kialakítására – mondja Nagy Attila, az Auchan Magyarország értékesítési igazgatója. – Mi például az Auchanban igyekeztünk megtartani a választék bőségét, de a berendelt mennyiségek aránya egyértelműen az alacsonyabb árfekvésű termékek felé mozdult el.”
Természetesen a slágertermékek nem változtak, továbbra is a szaloncukor a szezonális kedvenc. Az olyan jól ismert és kedvelt szaloncukrok mellett, mint a Milka feketeerdő, a Sport szaloncukor vagy a zselés Bonbonetti, olyan újdonságok is kikerültek a polcokra, mint a Szamos Törley pezsgős, a Szamos sós-karamell, a Szerencsi Bogyó és Babóca vagy a Boci szaloncukrok.
A másik ilyenkor keresett édesség: a csokimikulás. Az árak a kiszereléstől függően változnak, de már 159 forinttól elérhetők a csokimikulások, a kész csomagok pedig 1250 forintos ártól beszerezhetők.
Nagyon kedveltté vált az utóbbi években az adventi naptár. A többségük a gyermekekre koncentrálva készült, így akár Mancs Őrjáratos kalendáriummal is találkozhatnak a vásárlók, de természetesen a felnőttek is tudnak választani, ugyanis többféle alkoholos csokoládét tartalmazó adventi kalendárium is elérhető a polcokon.
Az ünnepi édességek értékesítése már elkezdődött, a kiemelt kihelyezések is folyamatosak az áruházakban.
Photo by Markus Spiske on Unsplash