A Hello Agency készítette a Fény Utcai Piac új arculatát

Hírek

Az évek során sok minden változott a Fény Utcai Piac körül, de egy dolog állandó maradt: a kistermelők és a kézműves termékek szeretete. Az új arculat frissessége is reflektál a piaci forgatag dinamikájára.

 

Az arculatújítási tenderen 2022 elején indult, majd futott be győztesként az ügynökség. Ezután kezdetét vette egy komplex alkotófolyamat, amelynek eredményeként megszületett a logót alkotó, illusztrált gyümölcsök és zöldségek rendszere, ami a piac és a közösség sokszínű és változatos egységét jelképezi.

Az ügynökség kiemelt szerepet szánt a logó megtervezése mellett a vizuális tartalom megjelenítésének is. Így kaptak helyet a piac termékeinek kézileg illusztrált, vektoros megfelelői az arculati eszköztárban. A kiválasztott színkódok pedig a friss zöldségek és gyümölcsök árnyalataiból inspirálódtak azzal a céllal, hogy az új grafikai elemek különböző digitális és nyomtatott termékeken, például vászontáskákon is megjelenjenek majd.

A kézműves hatást tovább erősítik a tipográfia alapjául szolgáló, filccel rajzolt, gesztusszerű display betűk.

Az átalakulás nem csak a piac fizikai megjelenését érinti, hanem a digitális jelenlétét is. A Hello Agency megújította a Fény Utcai Piac közösségi média-felületeit (Facebook, Instagram) is, hogy az új grafikai elemek a legszélesebb közönséghez eljussanak.

 

Ügyfél:

Fény Utcai Piac: Mihalik Zoltán ügyvezető

Alkotók:

Creative Director: Urbán Luca

Art Director: Benei Dorina

Graphic Designer: Sáringer Anna

Senior Creative: Juhász Aliz

Senior Account Manager: Pintérné Zsótér Anna/Hesztera Judit

Production Director: Erdős Ákos

 

SOCIAL MEDIA