A háborús évek vége: növekvő pályán a Praktiker

Hírek

A Wallis Asset Management Zrt. többségi tulajdonába került cég évértékelőjén elhangzott: további növekedést és új üzletek nyitását tervezik.

Három és fél küzdelmes évet követően, amelynek során elsősorban a dolgozók hite és kitartása tartotta felszínen a vállalatot, 2015-ben 32,5 milliárd forintos árbevételt ért el a Praktiker, amely több mint 7 milliárd forinttal haladja meg a 2014-es forgalmat. Ezzel hat év folyamatos csökkenés után pozitívba fordult a cég mérlege – mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója (a képen). A növekedés ráadásul nem csupán a versenytársak – a Baumax és a Bricostore –kivonulásából származott, a többletforgalomnak csupán a felét magyarázza ez a változás.

A recesszió ingatlanpiacra gyakorolt negatív hatása miatt drasztikusan visszaesett az építkezési és felújítási kedv. Ez a trend azonban tavaly megfordult, különösen az építőanyagok tekintetében látható erősödés. A vásárlók száma is jelentősen, mintegy félmillió fővel növekedett. Az ingatlanpiacon megnőtt az érdeklődés az új építésű és használt lakások iránt. Ebből következően a csempe, szaniter értékesítése átlagon felüli, de hagyományosan erős volt a bútor, építőanyag, világítástechnikai és lakberendezési cikkek, valamint a szabadidős nyári termékek forgalma is.

Az elmúlt éveket a befektetőkeresés is jellemezte. Végül több megalázó ajánlat és egy kútba esett komolyabb érdeklődés után a magyarországi Praktiker új többségi (75 százalékos) tulajdonosa a Wallis Asset Management Zrt. lett, amelynek a teljes kiskereskedelmi vállalat, az ingatlanok (13 saját, 6 bérlemény) és a márkanév magyarországi használati joga is a tulajdonába került. A Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a fennmaradó 25 százalékos pakett birtokában kisebbségi tulajdonosként vesz részt a vállalat operatív irányításában.

Az elkövetkező 3-5 év célja, hogy a helyi igények minél jobb kiszolgálásával a piacvezető OBI-t megközelítsék. Ehhez 3-4 új áruház megnyitását tervezik Budapesten és vidéken, valamint bővítenék a jelenleg 37 ezer cikkelem körüli választékot is. (Összehasonlításul: a Bauhaus mintegy 50 ezer árucikkel dolgozik.) A beszerzés fókuszában továbbra is a válságos időszakban kitartó, megbízható magyar cégek állnak: a 309 szállító partnerből mindössze 70 külföldi.

A 2016-os év első negyedéve egyelőre igazolja az új tulajdonos várakozásait: az előző év azonos időszakához képest ismét kétszámjegyű növekedést mutatott a Praktiker, miközben a stabil tulajdonosi-pénzügyi háttér jelentősen növeli a vállalat mozgásterét.

SOCIAL MEDIA