A Dyson újabb 2,75 milliárd fontot fektet új technológiákba

Hírek Kiemelt

A Dyson megduplázza a termékkínálatát, valamint teljesen új területeken jelenik meg 2025-ig – és ezzel első alkalommal túllép a háztartási termékek körén. Ezeknek a terveknek a megvalósítása érdekében a Dyson ma bejelentette, hogy a következő öt évben 2,75 milliárd fontot fektet új technológiákba és új termékekbe. A beruházások Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és a Fülöp-szigeteken valósulnak meg, és ennek érdekében a tervek között szerepel még több, a szoftverfejlesztés, a gépi tanulás és a robotika területén tevékenykedő mérnök és tudós toborzása.

A Dyson által tervezett beruházások a robotika, az újgenerációs motortechnológia, az okos termékek, a gépi tanulás, a konnektivitás és az anyagtudományok terén megvalósuló kutatásokra terjednek ki. Kiemelt szerepet kap a Dyson tulajdonát képező, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Japánban és Szingapúrban fejlesztés alatt álló szilárdtest akkumulátor-technológia kereskedelmi forgalomba hozatala. Ez az ígéretek szerint a jelenleg létező akkumulátorokhoz képest biztonságosabb, tisztább, tartósabb és hatékonyabb energiatárolást tesz majd lehetővé.

“A jövőbeni fejlődésünk lényegi lépéseként tovább bővítjük tevékenységünket Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Délkelet-Ázsiában. Elérkezett az idő, hogy az energiatárolásba, a robotikába és a szoftverfejlesztésbe, vagyis olyan új technológiákba fektessünk, amelyek növelik termékeink teljesítményét és fenntarthatóságát, hogy ezek előnyeit a Dyson vásárlói élvezhessék. A következő öt évben bővítjük meglévő termékcsoportjainkat, valamint a Dyson számára teljesen új területeken is megjelenünk. Ennek köszönhetően új fejezet nyílik a Dyson fejlődésében” – mondta Roland Krueger, a Dyson vezérigazgatója

 

Az új beruházások az Egyesült Királyságban, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken valósulnak meg:

 

Szingapúr:

A Dyson a tervek szerint az új globális központját Szingapúrban nyitja meg, az egykori Szent Jakab Erőmű patinás épületegyüttesében. Emellett bővíti a csúcstechnológiás kutatás-fejlesztési létesítményeit és kutatólaboratóriumait, így egyre több szakterületet tud lefedni, köztük a gépi tanulást és a robotikát. A Dyson új egyetemi kutatási programot is indít Szingapúrban, hogy a meglévő globális programokra építve új lökést adjon a termékfejlesztésnek. Ezen túlmenően a Dyson a tervei szerint új, korszerű gyártóközpontot létesít Szingapúrban a különféle létesítményei összevonásával, fellendítve a műszaki innovációt ezen a területen.

 

Fülöp-szigetek:

A Dyson új, szakosodott szoftverközpontot hoz létre a fülöp-szigeteki Alabangban. Ennek hátterét a cég meglévő létesítménye (a Philippines Advanced Manufacturing – PAM) adja Calambában, amely éves szinten 13 millió Dyson-gyártmányú digitális motort állít elő és 600 főt foglalkoztat. Az új központ is azt mutatja, hogy a Dyson globálisan egyre nagyobb mértékben fektet be a szoftverekbe, és segítségével fel fog gyorsulni olyan új készülékek fejlesztése, amelyek jobb teljesítményt nyújtanak és intelligens problémamegoldást tesznek lehetővé.

 

Egyesült Királyság:

A Dyson erősíti a jelenlétét a fejlett robotikai kutatások és a mesterséges intelligencia terén a hullavingtoni repülőtéren található campusában. Ez a beruházás rávilágít arra, hogy a Dysonnak az Egyesült Királyságban, Malmesbury illetve Hullavington településen található innovációs campusai milyen fontos szerepet játszanak az új technológiák és új termékek terén megvalósuló innovációban. Az Egyesült Királyságban lévő, már jelenleg is bő 4.000 főt foglalkoztató campusba irányuló új beruházások új tudományos kutatásokat indítanak el a fenntartható, egészséges otthoni környezetet és kényelmet szolgáló termékek terén.

 

 

Háttér

A Dyson Intézet

A múlt hónapban a Dyson Mérnöki és Technológiai Intézet lett az első olyan oktatási szolgáltató, amelyik megszerezte az újfajta jogosultságot felsőoktatási oklevelek kibocsátására. Ezt a fontos mérföldkövet éppen három évvel azután sikerült elérni, hogy az Intézet létrejött azzal a céllal, hogy alternatívát kínáljon a hagyományos felsőoktatáshoz képest. A cég a mai napig 31,5 millió fontot költött a Dyson Intézetre. A Dyson Intézet mérnökhallgatói nem fizetnek tandíjat, és teljes értékű fizetést kapnak. Egyetemi tanulmányaik mellett munkát is végeznek a való életben zajló projektekben, világszintű szakértők mellett, a Dyson Egyesült Királyságban található campusán tevékenykedő globális mérnöki, kutatási és technológiai munkacsoportokban. Az első naptól kezdve ők is olyan új technológiákon dolgoznak, amelyek jobbá teszik az emberek életét szerte a világon. Ez több, mint munka, és több, mint egy felsőfokú végzettség, és habár remélhetőleg az oklevél megszerzése után sokáig maradnak, nincsenek a Dysonhoz kötve.

 

A Dyson egyetemi kutatási programjai

A Dyson 22 egyetemi kutatási programot folytat jelenleg, köztük hosszútávú projekteket is, amelyekben részt vesz a londoni Kings College, az Oxfordi Egyetem, a londoni Imperial College – ahol saját robotikai laboratóriuma van, továbbá Cambridge, Exeter és Newcastle – ahol 5 PhD-hallgatója van. Ehhez most kilenc új kiegészítő program társul, köztük Szingapúrban megvalósuló munkahelyi programok.

 

Dyson Boltok

A Dyson töretlenül szélesíti és egyre újabb formákban valósítja meg a fogyasztókkal való kapcsolattartást, így a vevők közvetlenül a gyártótól vásárolhatják meg a termékeket. A Dyson 2019-ben bő 100 üzletet nyitott, 2020-ban pedig – a járvány ellenére – további 30-at. A Dyson bemutató üzletei most már New York, Los Angeles, London, Párizs, Peking, Dubai, Mumbai, Tokió, Bangkok, Szingapúr és Sanghaj városában is megtalálhatók.

 

Dyson globális K+F

A Dyson kutatási programja jelenleg az Egyesült Államokra, Japánra, Kínára, a Fülöp-szigetekre, az Egyesült Királyságra, Szingapúrra és Malajziára terjed ki. Az Egyesült Királyságban, Hullavingtonban a felújított második világháborús repülőtér átalakításával jött létre a cég második technológiai campusa az országban. A Dyson Hullavingtonban található 750 holdas campusa mellett a másik, Malmesbury-ben található, 75 holdas technológiai campus 2019-ben egy többmillió font értékű felújítási programot hajtott végre.

SOCIAL MEDIA