A COVID-19 válság ideje alatt az ABB növeli az ügyfél-műveletekhez szükséges távkapcsolatainak sebességét

Hírek Kiemelt

A cég felgyorsítja a távoli szolgáltató eszközök és digitális megoldások bevezetését és elérését a kritikus iparágakban.

 

„A COVID-19 válság nehéz döntések elé állítja a kormányokat és a vállalatokat, hiszen az emberek biztonsága és a gazdasági túlélés követelménye között kell egyensúlyozniuk. Az ABB elkötelezetten kiáll mindkét szempont mellett, azaz vallja, hogy meg kell védenünk az embereket, ugyanakkor segítenünk kell a vállalkozások talpon maradását ezekben a nehéz időkben – mondta Peter Terwiesch, az ABB Industrial Automation elnöke. –  Távoli szolgáltatások és a digitális megoldások nagyban hozzájárulhatnak az emberek biztonságának megőrzéséhez, a termelés folyamatosságának és a legfontosabb ellátási láncok működőképességének fenntartásához, egyszóval a gazdaság túléléséhez.”

Minthogy a vállalkozások a hatósági előírásoknak megfelelően kötelesek korlátot szabni a helyszínen végzett élő munkának, ezért az élelmiszer-feldolgozás, az energiatermelés, a vízgazdálkodás, a háztartási papírtermékek előállítása, az adatközpontok és az áruszállítás védelmében fokozott igény mutatkozik az eszközök működésének fenntartása iránt a közműszolgáltatások terén, az energiatermelésben, a feldolgozóiparban, valamint a hibrid és tengerészeti ágazatokban.

Az ABB és ügyfelei közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy azok a helyszíni rendszerüzemeltetők és szervizmérnökök, akik most nem lehetnek ott a munkahelyükön, a vezérlővel kialakított élő kapcsolaton keresztül, valamint az üzemeltetéssel kapcsolatos információk, a folyamatadatok és a legfontosabb üzemi teljesítménymutatók átadásával mégiscsak az otthonukban tartózkodó felhasználók rendelkezésére álljanak.

Működésük folyamatosságának fenntartása érdekében az ügyfeleik most az ABB több távoli engedélyezésű megoldásához is hozzáférhetnek. Ezek közé tartozik a legfontosabb eszközök állapotának távellenőrzése, a kiterjesztett valóságon alapuló karbantartás támogatása, a képzések és a pótalkatrész-készletezés online eszközrendszere, valamint a vagyontárgyakat, a folyamatokat és a biztonságot veszélyeztető kockázatok csökkentését szolgáló önellenőrzés.

Számos ilyen szolgáltatás az ABB Ability Collaborative Operations műveleteken, egy sor digitálisan engedélyezett megoldáson és szolgáltatáson, valamint a Collaborative Operations központok globális hálózatán keresztül jut el az ügyfeleikhez. Az ABB napi 24 órában, a hét minden napján elérhető szakterületi szakértői és adattudósai digitális technológiákkal segítik ügyfeleik eszközeinek, folyamatainak és kockázatainak folyamatos ellenőrzését, közösen vonnak le következtetéseket a rendelkezésükre álló adatokból, kockázatcsökkentő intézkedéseket javasolnak, továbbá nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak ügyfeleiknek a távolból a termelés folyamatosságának fenntartásához.

Terwiesch így folytatta: „Elkötelezetten támogatjuk ügyfeleinket biztonságos működésük és a minimális üzemvitel fenntartásában, abban, hogy az emberek kapcsolatban maradjanak egymással, és valamennyien együtt vészelhessük át ezt a viharos időszakot.”

További részletek az üzletmenet és a termelés folytonosságával kapcsolatban itt olvashatóak.

 

SOCIAL MEDIA