A Celebi növeli a reptéri biztonságot

Hírek

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren a poggyászkezelés biztonságának javításához elengedhetetlen az érintett szereplők együttműködése. A Celebi a korábbi években nagy hangsúlyt fektetett az általa kiszolgált járatokon a biztonság javítására, az elmúlt hetekben pedig tovább fokozta a biztonsági ellenőrzéseket.

Az elmúlt években az érintett szereplők – földi kiszolgálók, a légitársaságok, a Budapest Airport és a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) – sokat tettek a poggyászbiztonság javításáért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A közelmúltban a sajtóban megjelent esetekhez hasonlók elkerüléséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az érintett szereplők az eddigieknél összehangoltabban és szorosabban működjenek együtt, amelyben a Celebi – ahogy eddig is – ezután is partner kíván lenni.

A Celebi saját forrásból, jelentős költségeket vállalva évek óta folyamatosan növeli az általa kiszolgált járatokon a biztonsági ellenőrzések számát, amihez biztonsági céget is alkalmaz. A biztonsági ellenőrzések száma az elmúlt években megtöbbszöröződött.

A Celebi együttműködik az RRI-vel a járatok ellenőrzésében és az ügyfélpanaszok kivizsgálásában. A légitársaságtól vagy az utasoktól kapott panaszok esetén haladéktalanul elkezdjük a panasz kivizsgálását, amelyről a RRI-t is tájékoztatjuk. A hozzánk érkezett panaszok esetén felhívjuk az utas figyelmét, hogy panaszáról tájékoztassa az illetékes légitársaságot, valamint forduljon a RRI-hez is. A panaszok folytán induló rendőrségi megkeresések kapcsán az RRI-vel mindenben együttműködünk és a szükséges adatokat átadjuk.Az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírek nyomán további biztonsági intézkedéseket vezettünk be. Többek között 2018. február 10-től tovább bővítettük a kézi rakodású járatok biztonsági felügyeletét, hordozható kamerával rögzítjük a gépek rakterében történő rakodást, valamint rendszeresen, szúrópróba-szerűen ellenőrizzük a munkavállalók által használt öltözőszekrényeket.

A repülőgépek kiszolgálásában részt vevő kollégáink tapasztalt és elkötelezett munkavállalók. Az ő teljesítményük és a Celebi 60 éves iparági tapasztalata a záloga annak, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren piacvezetők vagyunk, a legnevesebb, nagy múltú légitársaságok is minket választanak. A belső átvilágítások során a tőlünk elvárható maximális tudásunk szerint járunk el a jogszabályi keretek között. A feltárt incidensek esetén Etikai Szabályzatunk szellemében a legszigorúbban járunk el.

A repülőtéren jelen lévő vállalatok, köztük a Celebi is kizárólag olyan személyeket alkalmazhatnak, akik háttérellenőrzését az illetékes hatóságok elvégezték a repülőtéri azonosító kártya igénylésekor, illetve a lejáró azonosító kártyák meghosszabbításakor. Bármilyen, az utasoktól vagy partnereinktől érkező panasz esetén azonnal vizsgálatot végzünk, és kezdeményezzük az érintett munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését, amennyiben bebizonyosodik munkavállalónk felelőssége. Mindazonáltal a munkaviszonyra vonatkozó szigorú jogszabályi keretek között, konkrét bizonyíték hiányában a gyanúba keveredett dolgozóink szerződését csak azokban az esetekben tudjuk megszüntetni, amikor RRI-től bizonyító erejű információt kapunk arról, hogy munkavállalónk a poggyász kezelésével kapcsolatos – vagy bármilyen egyéb – bűncselekményben érintett. Ilyen esetekben az érintett munkavállaló munkaviszonyát haladéktalanul megszüntetjük.

A Celebi szorosan együttműködik a Budapest Airporttal és az RRI-vel a poggyászkezelés további, még fokozottabb ellenőrzésének kidolgozásában.

SOCIAL MEDIA