A BP-vel szépült meg a Szerb Antal Gimnázium kertje

Hírek

A BP 10 éves magyarországi jelenléte során eddig 12 millió forint értékű segítséget nyújtott az olyan ügyek támogatására, mint a rászorulók, a kisebbségek, a helyi szervezetek megsegítése, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és az egyenjogúság. Idén a vállalat kollégáinak szervezésében megvalósuló önkéntes napjukkal a BP célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a közösség számára értékes cselekedetek fontosságára. Az esemény folyamán a cég önkéntesei a budapesti Szerb Antal Gimnázium hatalmas kertjének rendbetételére és színesítésére vállalkoztak a BP „tedd, ami helyes” szellemisége jegyében.

A két nap során a vállalat önkéntes csapata kerti munkálatokat végzett, sportpályákat újított fel, új ülőbútorokat és tanösvénytáblákat telepített, valamint az intézmény egyedülálló ősfás kertjét madárbaráttá alakította át. A fővárosi középiskola kertjében végzett munkálatok mellett a résztvevők a fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteiket is bővíteni tudták.

A budapesti és szegedi irodával is rendelkező SSC vállalat mára közel 2500 munkavállalót foglalkoztat hazánkban. A jubileumi, 10. évfordulójuk alkalmából egy 10 eseményből álló rendezvénysorozatot és egy 10 kérdésből álló online nyereményjátékot is indítottak. A nyereményjáték keretében október 28-ig a vállalattal kapcsolatos kérdésekre kell helyesen válaszolniuk a résztvevőknek, hogy a BP törekvéseivel összhangban akár egy elektromos rollerrel, egy londoni utazással, vagy egy értékes fejlesztő kurzussal lehessenek gazdagabbak. Az idei rendezvényekkel a céljuk az elmúlt 10 év sikereinek megünneplése, valamint a globális energiavállalat munkáltatóként kínált lehetőségeinek és képviselt értékeinek bemutatása, megélése Magyarországon, úgymint lehetőség a „személyes fejlődésre”, együtt dolgozni másokkal egy „világklasszis csapatban”, valamint képviselni a „tedd, ami helyes” szellemiséget.

„Kiemelten fontos számunkra, hogy a munkavállalóink azt is tapasztalják a BP-nél, hogy egy olyan vállalatnál dolgoznak, amely a társadalmilag fontos ügyekre érzékeny, azokra hatással bír, és az ő bevonásuk révén igyekszünk tenni a pozitív változások érdekében. Az ilyesfajta tevékenységünket igyekszünk rászabni arra a lokációra és arra a régióra, ahol az irodáink működnek, de a segítség hatásai bőven túlmutatnak a városok határain. Büszkék vagyunk rá, hogy a BP-nél tapasztalható önkéntesen felajánlott segítség leginkább maguktól a dolgozóktól érkező ötletek és kérések. Az önkéntes tevékenységünk legtöbbször aktív fizikai munka formájában nyilvánul meg, melyből kollégáink a jó ügy támogatása mellett, azért is veszik ki örömmel a részüket, mivel a hétköznapok során szellemi munkát végeznek” mondta Knezevics Viktor, a BP országigazgatója, majd hozzátette, hogy májusban a szegedi munkavállalóikkal részt vettek a Fuss az életekért! jótékonysági félmaratonon is, amellyel a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt támogatták. Júniusban pedig a Budapest Pride felvonuláson való megjelenésükkel a vállalatnál különösen fontosnak tartott sokszínűség és elfogadás értékeket hirdették és tették kézzelfoghatóvá a kollégáik számára.

SOCIAL MEDIA