Demeter Zsófia: „A magyar háztartások 70 százalékában van okostévé, vagyis a CTV-alapú hirdetések technológiailag a többség számára elérhetők”

Hírek Kiemelt

A Big Picture 2026 konferencia előtt meghatározó televíziós vezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Következő interjúalanyunk Demeter Zsófia ad sales igazgató, RTL Magyarország.

 

Márkamonitor „A televízió hatékonysága és árszintje egyedülálló, de a pontos és minőségi szállításban javulást elérni kizárólag magasabb árszint mellett lehet” – mondtad lapunknak két évvel ezelőtt. Azóta két nagyobb áremelés is történt. Elérte már a tévéreklám ára a megfelelő szintet, vagy továbbra is két számjegyű áremelésre van szükség?

Demeter Zsófia Már lényegesen stabilabb a teljesítésünk a portfóliónkon, és nagyon sokat javultunk rugalmasságban is, gondoljunk akár csak a késői megrendelések befogadására. A szállítás pontossága és minősége egyaránt javult. Az árazásunk is kiszámíthatóbb, mert például egy alkalommal sem jelent meg egy-egy adott hónapra vonatkozó market index korrekció az idei évben.

 

MM Jobban tervezhető már a piac, mint a közelmúltban?

DZS Ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy nem történt a piacon olyan extremitás, amire nem készültünk fel az árazás során. A piacon mindig történnek és történhetnek előre nem látható folyamatok. Az elmúlt két évben ezeknek nem volt olyan hatása, ami külön beavatkozást igényelt volna.

 

MM Hogy alakultak/alakulnak az idei számaitok? Teljesül a 2025-ös terv?

DZS Nagyobb növekedést várt a piac, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy ez nem csak a tévépiacra igaz. A tervek és az előrejelzések alapján már számítani lehetett arra, hogy a 2024-es növekedés nem fog megismétlődni. A piaci teljes képet és hogy melyik médiatípusban pontosan milyen változás zajlott, majd tavasszal láthatjuk a médiatorta-adatokban.

 

MM A digitális terület továbbra is rohamtempóban növekszik. A tavalyi Big Picture-ön megtanultuk a connected TV fogalmát. Mit jelentett ez az idei évben a gyakorlatban? Az RTL+ Premium új előfizetési formulája mennyi reklámot bír el?

DZS Már három platform CTV in-stream termékét is értékesítjük. A SWEET.TV FAST csatornáján túl a SkyShowtime és az RTL+ Premium előfizetéses streamingplatformját reklámokkal, ahol a hirdetők in-stream videós hirdetésekkel jelenhetnek meg, illetve az RTL+ Premium esetében termékelhelyezés is elérhető. Száz százalékban brand-safe, nagy képernyős felületekről van szó, ahol a reklámzaj kifejezetten alacsony, maximum néhány perc reklámot jelent hosszú és prémium tartalmi környezetben.

Ma már a magyar háztartások 70 százalékában van okostévé, vagyis a CTV-alapú hirdetések technológiailag a többség számára elérhetők. Ezen háztartások közel fele pedig aktív streamingfelhasználó, és egyre többen választják a reklámmal támogatott előfizetéseket. Ez új és bővülő inventoryt jelent a hirdetőknek.

 

SOCIAL MEDIA