Katona Andor: „A kreativitás mozgatórugója a csapatmunka”

Hírek Kiemelt

A Big Picture 2026 konferencia előtt meghatározó televíziós vezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Mai interjúalanyunk Katona Andor kreatívvezető, TV2 Csoport. 

 

Márkamonitor Hat éve dolgozol a TV2-nél, ahol már számos nagy produkció elkészítésében vettél részt. Emlékszel még, mit éreztél, amikor az első nagy feladatot (történetesen épp az Ázsia Expressz második évadát) megkaptad?

Katona Andor Pontosan emlékszem rá a mai napig. A csatornaváltásnál is számított, hogy Oláh Ákos kollégámmal és barátommal már tudtuk, hogy a TV2-nél ezt a projektet bíznák ránk. Bevallom, nem láttam sokat az első évadból, akkor mi még a konkurens műsoron dolgoztunk, és nem is néztem vissza, mert nem akartam, hogy befolyásoljon, hogyan nyúltak a formátumhoz az elődeink. Próbáltunk nem teherként tekinteni arra, hogy az első évad is nagyon sikeres volt, inkább remek lehetőséget láttunk benne. Igyekeztem csak a saját évadunkra koncentrálni, teljesen elmerültem a szabályok, az útvonal nyújtotta lehetőségek tanulmányozásában, hiszen alapjaiban változtattunk a struktúrán, így született meg az a szerkezeti felépítése a műsornak, ami a mai napig is meghatározó.

 

MM Az Ázsia Expressznek immár a hatodik évada van képernyőn, de aligha lehet megunni, most éppen Malajziában és Indonéziában küzdenek a versenyzők. Nyilván mindent jól megterveztetek előre. Értek azért közben kisebb-nagyobb meglepetések?

KA Mindig érnek meglepetések minket, ez a műsor varázsa. Én pont ezt szeretem a forgatásban a legjobban, hogy hiába készül rá hónapokig az ember, a végén folyamatos tűzoltás és hirtelen reakció az egész. Persze a jól kitalált keretek fontosak, de a legizgalmasabb fordulatokat a váratlan helyzetek adják. Mindig azt mondom, hogy az fog igazán jól működni a tévében, ami minket, a stábot is meg tud lepni. Idén egyébként én már félig a háttérből figyeltem a forgatás eseményeit, hiszen Koltai Ágnes és Anderle Alexandra kreatív producerek nélkülem is kényelmesen le tudták volna bonyolítani a műsort, és igyekeztem is nem rájuk telepedni, de azért nehéz elengedni az Ázsia Expresszt, bevallom, a mai napig nagy szerelem.

 

MM A felvétel tavasszal készült, de csak ősszel került adásba. Mi a nehezebb, leforgatni az egész műsort, vagy hónapokig titokban tartani az eredményt?

KA Sok nehéz része van. Azt gondolom, hogy az előkészítés nehéz a casting miatt, hiszen egyre kevesebben vannak az ismert emberek között olyanok, akik nem szerepeltek még az Ázsia Expresszben, de nagyon szeretnének. Illetve az utómunka is nehéz, mert a forgatás utáni időszak egészen az utolsó adás képernyőre kerüléséig egy nagyon feszített tempójú, éjszakákat és hétvégéket sem kímélő vágási folyamat. A forgatás ezekhez képest szinte gyerekjáték. Természetesen fizikálisan ez a legmegterhelőbb része a munkánknak, de annyira impulzív, hogy nem lehet nem élvezni.

 

MM Többnyire realityken dolgozol, de „becsúszott” már a Dancing with the Stars is. Melyik feladat izgalmasabb, harminc emberrel végigloholni fél Ázsián, vagy kétszáz embert irányítani egy stúdióban?

KA Mindkettőt nagyon szeretem, és valóban nagyon különbözőek. Az élő műsornak az a varázsa, hogy akkor és ott történik. Ott szinte minden az előkészítésen múlik, a többi már a pillanat varázsa. A realityknél számomra nagyon izgalmas, hogy miközben a szemünk előtt zajlik a cselekmény, már lehet azon gondolkodni, hogy az utómunka során milyen történet hogyan fog kirajzolódni belőle. Választani ezért nem is tudnék, bármilyen zsánerű műsoron is dolgozom, a legfontosabb, hogy emberekkel és emberek között dolgozom. Engem ez inspirál a mai napig, és szerintem a kreativitás mozgatórugója a csapatmunka.

Ez az interjú eredetileg a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelent meg.

SOCIAL MEDIA