A mostani kilátások szerint jövőre is maradhat az idei ütem, bár a minimálbérek változása bizonytalanságot jelent. Emellett egy érdekesség is látható a friss béradatokban.
Idén júliusban a bruttó átlagbérek 9, a nettók pedig 9,4 százalékkal nőttek éves összevetésben. „Az idei adatokból az látszik, hogy májusban volt egy megtorpanás, de összességében 9 százalék körüli éves növekedést mutatnak az átlagfizetések” – értékelte a friss béradatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. Hozzátette: Kedvező, hogy a medián nettó fizetések majdnem 11 százalékkal nőttek, amiben szerepet játszik, hogy a családi adókedvezményre vonatkozó szabályok júliustól megváltoztak. Ennek eredményeként a nettó mediánbéreknél gyorsult a felzárkózás az átlagbérekhez.
Az év első hét hónapjában 9,1 százalékkal növekedtek éves szinten a bruttó átlagbérek. Látva az elmúlt két hónap bérdinamikáját az év hátralévő hónapjaiban is ehhez hasonló mértékű növekedés várható.
A szakember szerint érdekes, hogy bár júliusban a reálbérek 4,9 százalékkal nőttek, ennek ellenére a kiskereskedelmi forgalom bővülés lassult ebben a hónapban, mindössze 1,7 százalékkal nőtt. „Elképzelhető, hogy ez az ellentmondás részben a szabadságolásokkal magyarázható. Azaz a lakosság inkább szolgáltatásokat vehetett igénybe. Erről bővebb információkat majd a harmadik negyedéves GDP-adatból lehet majd megtudni” – fogalmazott a szakember. A középtávú kilátások szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a jövő évi minimálbér-emeléssel, hiszen a jelenlegi megállapodás 13 százalékos növekedést vetít előre, ugyanakkor a gazdaság gyenge teljesítménye miatt a munkáltatók ezt kevésbé látják reálisnak.
Németh Dávid közölte azt is, hogy véleménye szerint „2025-ben is az idei, 9 százalék körüli bérdinamikára van kilátás, ebből adódóan a magánszférában a reálbérek 5 százalék körüli növekedésére lehet számítani.”
