Október 1-jétől Schneider Henrik tölti be az Antenna Entertainment CEE vezérigazgatói posztját

Karrier Kiemelt

A SorozatWiki információi szerint Schneider Henrik lett az Antenna Entertainment régiós vezérigazgatója.

 

A szakember a pályafutását az Accenture-nél kezdte, majd több mint tíz évig dolgozott tanácsadóként. 2014 és 2019 között az Antenna Hungária Műsorterjesztés és Média üzletágát vezette, ezt követően a Vodafone Magyarország médiatartalomért felelős vezetője volt. 2021 szeptemberétől a Nielsen Közönségmérés ügyvezető igazgatójaként irányította a hazai televíziós közönségmérést, ahonnan a SorozatWiki szerint mostani új pozíciója miatt távozott.

Bende Gergely, az Antenna Entertainment előző régiós vezetője 2023 decemberében távozott a pozíciójából. A görög tulajdonú médiavállalat a térségben – többek között Magyarországon is –, AXN almárkás tévéadókat üzemeltet, ezen kívül itthon övék a hatalmas ismertséggel bíró VIASAT3 és VIASAT6, valamint a VIASAT FILM és a VIASAT2 csatornák is. A tévétársaság akkor azt közölte, hogy a vezérigazgatói pozícióját átmenetileg Kim Poder, az Antenna Group operatív igazgatója (COO) tölti be. Ez az ideiglenes állapot pedig egészen mostanáig tartott.

FRISSÍTÉS

A SorozatWiki információját néhány órával később a médiacég közleménye is megerősítette. Mint írták, Schneider Henrik október 1-jétől tölti be az Antenna Entertainment CEE vezérigazgatói posztját. A két évtizedes távközlési és médiaipari tapasztalattal rendelkező szakember az Antenna Group közép-kelet-európai televíziós üzletágáért felel majd a régió 12 országában.  Schneider Henrik új szerepkörében a vállalat teljes működésének irányításáért és felügyeletéért lesz felelős Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Csehországban, Bulgáriában, Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Észak-Macedóniában és Montenegróban.

Az október elsejétől kinevezett szakember két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a távközlési és médiaipari szektorban, legutóbbi pozícióját a Nielsen Közönségmérés ügyvezető igazgatójaként töltötte be. Az elmúlt 20 évben többek között az Accenture-nél, az Antenna Hungáriánál, a Vodafone Magyarországnál dolgozott különböző pozíciókban. Kutatóként tevékenykedett a Harvard Egyetem Berkman Center for Internet & Society intézetében, valamint PhD-fokozattal rendelkezik menedzsment és szervezéstudományok területén. Médiapiaci szakértelme, fejlődésorientált gondolkodásmódja és stratégiai szemlélete együtt olyan értéket adnak, amely nagyban támogatja a cég céljainak elérését.

„Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen izgalmas időszakban csatlakozhatok az Antenna Entertainment CEE csapatához. Várakozással tekintek a közös munkára, hogy tovább erősítsük vállalatunk pozícióját a régióban, és olyan fenntartható növekedést érjünk el, amely hosszú távon is értéket teremt minden érintett számára” mondta Schneider Henrik.

SOCIAL MEDIA