A karácsonyi ajándékozás során a fiatalok körében a ruhák vannak fölényben, 67 százalékuk készül ilyen meglepetéssel az ünnepekre. A kozmetikumok is jól állnak, 64 százalék választana belőlük, valamint a játékok és az élelmiszerek is népszerűnek mondhatóak a K&H ifjúsági index szerint, amely a karácsonyra való felkészülést vizsgálta. Kiderült az is, hogy a készpénz, mint ajándék csak 28 százalékuknál merül fel.
Vannak kőbe vésett ajándéktípusok, de akadnak változások is az idén a fiatalok ajándékozási szokásait tekintve. Erre jutott a K&H ifjúsági index, amely azt nézte meg, hogy milyen meglepetéssekkel készülnek a 19-29 évesek az ünnepekre.
A megkérdezettek túlnyomó része, 84 százaléka szándékozik ajándékot adni a családtagjainak, ismerőseinek, barátainak. A különböző kategóriákat nézve a ruházati cikkek számítanak slágernek, az érintettek 67 százaléka számol ezzel a meglepetéssel. Második helyen szerepelnek a kozmetikumok 64 százalékos eredménnyel, a játékok, sportszereké a harmadik hely 54 százalékkal. A ruhák és kozmetikumok tavaly is hasonló, 68 és 66 százalékos eredményt értek el. Ugyanakkor a játékok esetében csökkenés látható, tavaly ugyanis több mint 60 százalék választotta, az idei 54 százalékkal szemben.
![]()
Az élelmiszert, italt az idén az ajándékozó fiatalok 52 százaléka említette, ami megfelel az egy évvel korábbi értéknek. Mobilt, laptopot vagy egyéb kütyüket a tavalyi 35 százalékhoz képest idén 47 százalék tervez adni. A könyvek 44, az ékszerek vagy órák 34 százalékkal szerepelnek az idei tervekben, csakúgy, mint az élményajándék, illetve az utalvány. A készpénzt, mint ajándékot 28% fontolgatja. Főleg a férfiak (36 százalék) és az aktív keresők (35 százalék) említették ezt.
A felmérés megvizsgálta azt is, hogy milyen konkrét műszaki termékeket, kütyüket vásárolnának az érintett fiatalok. Nem meglepő módon az okostelefon a legnépszerűbb terv, 22 százalékos aránnyal. Szorosan utána jön a játékkonzol és a táblagép, 21 és 20 százalékkal. Az okosóra és az e-book-olvasó, a laptop 14-19 százalékuknál ajándékopció a műszaki cikkeken belül.
Honnan szerzik be a kiszemelt meglepetéseket?
Az ajándékbeszerzést jellemzően személyesen oldják meg a fiatalok. A ruházati cikkeket 72 százalékuk szerzi be így. A külföldi webáruház említése az utóbbi években emelkedett, 2022-ben még 16 százalékuk említette, tavaly már 21, idén pedig már 31 százalék számolt ezzel az opcióval.
A kozmetikumok esetében szintén a személyes vásárlásé a főszerep, 86 százalékos aránnyal. Ugyanez a helyzet az élelmiszerekkel és italokkal, 83 százalék személyesen üzletben tervezi megvenni. Míg a kozmetikumok személyes vásárlása ugrásszerűen nőtt meg a tavalyi 61 százalékról, addig a személyes élelmiszer-vásárlás lassú emelkedést mutat az elmúlt években, 2022-ben még 70 százalékos volt a mutató. A növekedéssel a webáruházak szerepe csökkent jelentősen.
A mobiltelefonok, számítástechnikai eszközök és egyéb kütyük esetében a személyes vásárlás népszerűbbé vált: 51-ről 75 százalékra nőtt az aránya, de úgy, hogy az ezzel párhuzamos webáruházi beszerzés említési aránya is magasan maradt (42%). A játékokat és sportszereket az ajándékozást tervező fiatalok 73 százaléka vásárolja személyesen, közben a webáruházak említése viszont 40-ről 26 százalékra csökkent a múlt évhez képest.
Photo by Nathan Lemon on Unsplash
