Új ügyvezető igazgató az OMV Magyarország élén

Karrier Kiemelt

Júliustól Ján Hrivňák látja el az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatói és kiskereskedelmi üzletágvezetői feladatait. A szakember mintegy tíz éve dolgozik az OMV-nél, ahol az elmúlt több mint három évben a regionális kártya üzletágat irányította. Ján Hrivňák Balogh Tibort váltja az OMV Hungária élén, aki az OMV-n belül cégvezetőként folytatja pályafutását.

 

A szlovákiai születésű szakember felelősségi körébe tartozik az OMV Hungária Kft. 203 magyarországi töltőállomásának működtetése. Hrivňák a pozsonyi Comenius Egyetem stratégiai menedzsment szakán szerzett mesterdiplomát és folyékonyan beszél magyarul.

Az egyetemi éveket követően először az IBM-nél, majd a Holcim csoportnál építette karrierjét. Ezekben a cégekben elsősorban értékesítéssel, logisztikával, valamint ellátási lánc menedzsmenttel kapcsolatos feladatokat látott el. A Holcimnél előbb négy országért felelős beszerzési szakemberként, később tíz országot lefedve kategóriamenedzserként ért el sikereket.

Az OMV cseh, szlovák és magyar leányvállalatainál kezdetben menedzseri pozíciókat töltött be, majd üzemanyagkártyákért felelős regionális értékesítési vezetőként dolgozott a cégnél.

„Izgatottan várom a kihívást, hogy a Magyarország mobilitásában meghatározó szerepet betöltő vállalatot, az OMV Hungáriát vezethessem. A vállalat megújuló arculatával összhangban mindent megteszek azért, hogy a nemzetközi vállalati stratégiát követve, az OMV Hungária a fenntartható mobilitás támogatásának megkerülhetetlen szereplőjévé váljon Magyarországon” – mondta Ján Hrivňák.

 

SOCIAL MEDIA