Amellett, hogy a Scitec elkötelezett az egészséges életmód mellett – legyen szó mentális vagy fizikai egyensúlyról – időről időre fontos társadalmi és szociális ügyeket is támogat. A sport-táplálékkigészítőket gyártó márka legutóbb az Országos Mentőszolgálat áldozatos munkáját segítette terméktámogatással, most pedig azoknak próbálnak egy kis extra energiát adni és köszönetet mondani, akik a járványügyi helyzet ellenére szintén az utakat járják szakadatlanul.
![]()
Egyre többektől hallani, hogy a „szuperhős” jelzőt olyan hétköznapi emberekre mondják, akiknek a munkája mostanában jócskán felértékelődött. Elsősorban azokra gondolunk, akik a vírushelyzet frontvonalában dolgoznak: orvosok, ápolók vagy éppen mentősök. Persze nem minden szuperhős visel köpenyt – a futárok pontosan ezt bizonyítják! A #köszönjükhogymész kezdeményezésben a Scitec Frissítő Kommandó ezúttal a futároknak kedveskedett, hiszen ők is legalább annyiban hozzájárulnak mindennapjaink gördülékenységéhez, mint a korábban említett szuperhősök!
A közel három hétig tartó kezdeményezés keretében a Scitec önkéntesei kerékpárokkal járják a várost, Scitec Endurance energiaszeleteket osztanak bringás futároknak, hogy energikusabban teljenek a hosszú munkaórák. Persze nemcsak rájuk gondoltak, hanem azokra is, akik két keréken járnak dolgozni! A cél az, hogy ne csak egy kis finomságot és lendületet, hanem ösztönzőerőt is tudjanak adni a Scitec Endurance energiaszeletekkel, hiszen nemcsak az egészségünkre gyakorolt hatása miatt érdemes bringával járni, hanem egy fenntartható világ megteremtése miatt is!
![]()
Természetesen sokaknak ez az időszak kevésbé mozgalmas napokkal telnek. Az otthonmaradóknak a #stayhomestayfit honlapon gyűjtötték össze a Scitec szakértői azokat a legfontosabb tippeket és gondolatokat, amik a kiegyensúlyozott élethez szükségesek ebben a feje tetejére állt világban. Így található az oldalon és a márka Youtube csatornáján karanténos edzésterv Kathi Béla testépítőtől, egészséges és immunerősítő ételek a Scitec Institute ajánlásával, vagy épp motivációs trükkök Kropkó Péter Ironman triatlonistától.
