25 kórházi osztályt újítottak fel a Poli-Farbe Színnel, lélekkel pályázat keretén belül

Hírek Kiemelt

A Bács-Kiskun megyei Poli-Farbe festékgyár 2019 tavaszán pályázatot hirdetett egészségügyi intézmények részére, amelynek köszönhetően 9 magyarországi kórház 25 osztályát újították meg. A festékadomány mellett összesen 11, a mindennapi betegellátást segítő, korszerű gyógyászati berendezést is kaptak a nyertes intézmények

 

A meghirdetett kórházfelújításra fordítható pályázatra, a jelentkezési határidőig 27 jelentkező adta be a terveit az ország számos pontjáról. A kiírásban a vállalat 85000 m² felületre elegendő festéket és 5 millió forintos eszközbeszerzési keretet biztosított. A beérkezett pályázatok számából is látszik, hogy az egészségügyi intézmények felújításaira igen nagy igény mutatkozik, a higiéniai szempontok szerint is szükséges lenne évente festeni bizonyos osztályokat és közösségi tereket, de erre a kórház szűkös anyagi kerete igen kevés lehetőséget biztosít. A meghirdetett pályázat éppen ezt a hiányt hivatott pótolni, lehetőséget biztosítva, hogy az egészségügyben dolgozók mindennapjai szebb környezetben telhessenek, valamint a betegek és a szakellátást igénylő páciensek élhetőbb, higiénikusabb környezetben tölthessék gyógyulási idejüket.

A rendelkezésre álló forrásokból végül négy fővárosi és öt vidéki egészségügyi intézmény, összesen 25 osztályát érintő festés valósulhatott meg. A nyár folyamán a festékgyár folyamatosan gondoskodott a festékek kiszállításáról, hogy az intézményben történő felújítások 2019 őszén zökkenőmentesen befejeződhessenek. A pályázat során a nyertes kórházak között nagyságrendileg 1300 vödör festék került kiosztásra, amely összesen 81 ezer m² felületre elegendő Poli-Farbe beltéri falfestéket jelent. A pályázható mennyiségből több mint 10 ezer m²-re elegendő Poli-Farbe Medi-Farbe – speciálisan kórházak részére kifejlesztett diszperziós falfesték – is érkezett az intézményekhez.

Az eszközbeszerzés-pályázat 11 nyertese közül a budapesti Szent Margit Kórház egy félmillió forintos EKG-készülékkel (a szív működésének vizsgálatára alkalmas, fontos diagnosztikai eszközzel) segítheti a napi gyógyítómunkát, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei kórház egy egymillió forintos nagy intenzitású lézergéppel javíthatja a gyógyítás minőségét, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet egy 490 ezer forintos modern fülhőmérővel tehet többet a betegekért. Közel félmillió forintos EKG készülékkel gyarapodott a budapesti Péterfy Kórház és Rendelőintézet is, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Fizio- és Mozgásterápiás osztályán a hatékony és modern fizioterápiás eszköznek pedig – mely több más kezelést is kivált egyben – mind a baleseti utógondozásban, mind az ízületek gyulladásos, kopásos betegségei ellátásánál nagy hasznát veszik. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a festékadománya mellett 440 ezer forint eszközbeszerzési támogatásban is részesült, amiből egy betegőrző monitort vásároltak az Urológiai Osztálynak.

A pályázat nyertesei, az egészségügyi dolgozók és a kórházvezetők örömmel vették birtokukba a felújított részlegeket és helyiségeket, illetve a gyógyászati műszereket. Az esztétikai és higiéniai festés nagyban javítja a betegellátás, a gyógyítómunka körülményeit. Az idén támogatásban részesült és az idén a nagyszámú részvétel miatt abból kimaradt kórházak egyaránt azt szeretnék, ha a festéküzem a jövőben folytatná segítő pályázatát.

„A Poli-Farbe közel 30 éves alapítása és működése óta sikeres és eredményes társadalmi célú kezdeményezéseket szervezett. Ezek között elkötelezetten segíti oktatási és egészségügyi intézmények élhetőbb, esztétikusabb és higiénikusabb környezetének kialakítását is. Az idén tavasszal meghirdetett pályázatunk a kórházi ellátás körülményeinek javításához szeretett volna hozzájárulni. Azért, hogy a kórházakban eltöltött hosszabb-rövidebb időszakok és a dolgozók mindennapjai szebb és tisztább környezetben telhessenek. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhattunk kórházi osztályok,műtők, közösségi terek, folyosók felújításához. Rendkívül hálásak vagyunk minden kórházi közreműködőnek és önkéntesnek, illetve a felújítást végző szakembereknek az áldozatos és igényes munkájukért” –  mondta Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezetője.

 

A 2019-es kórházi pályázat nyertes intézményei:

  • Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc
  • Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
  • Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Budapest
  • Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok
  • Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
  • Péterfy Kórház- Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, Budapest
  • Szent Margit Kórház, Budapest

 

Nézze meg a Poli-Farbe Színnel, lélekkel kórház-felújítási pályázatról készült videót:

 

 

SOCIAL MEDIA