25 éves a magyar aukciós piac megújítója, a Virág Judit Galéria

Hírek

Fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Virág Judit Galéria, Magyarország meghatározó művészeti galériája és aukciósháza. A galériához köthető a magyar aukciós rekord: a Titokzatos sziget című Csontváry Kosztka Tivadar festmény 460 millió forintért kelt el 2021-ben. Az üzlet forgalma négy év alatt közel négyszeresére nőtt, születésnapjukat jubileumi, dupla aukcióval ünneplik, ahol ismeretlen remekművek kerülnek majd kalapács alá.

Csontváry: Titokzatos sziget

Aukciós rekordok

Virág Judit művészettörténész és Törő István üzletember 1997. május 31-én nyitotta meg 40 négyzetméteres galériáját a Falk Miksa u. 13. alatt Mű-Terem Galéria néven. Egy évvel később rendezték meg első aukciójukat, amellyel berobbantak a hazai műtárgy piacra: Rippl-Rónai József Zorka kék gyűrűvel című képe 21 millió forintos új aukciós rekorddal kelt el.

„A kezdeti sikereket az intenzív marketingkampánynak, a válogatott képanyagnak és az újszerű, tanulmányokkal, kutatási adatokkal tűzdelt katalógusnak köszönhettük. Sokat számított az is, hogy megreformáltuk az árverések lebonyolítását, elegáns külsőségek mellett élményt kínáltunk a művészetek kedvelőinek” – mondta el Virág Judit.

A 2001-es év mérföldkő volt a cég életében, a galéria átköltözött jelenlegi helyére, a Falk Miksa utca 30. szám alá, az aukciók és a kiállítások igazi otthonra leltek. Innentől a műtárgyakat méltó körülmények között, szépen megvilágítva tudták az érdeklődők elé tárni. Közben egymás után döntötték meg az aukciós rekordokat.

Rippl-Rónai: Piacsek bácsi a Niklay-lányokkal

Innovációk a hazai műtárgypiacon

„2011-ben nyugat-európai mintára, elsőként a piacon bevezettük a becsértékes aukciót” – mondta el Törő István társtulajdonos. Az üzletember azt is kiemelte, hogy a Virág Judit Galéria a világon elsőként rendezett Zsolnay aukciót, amelyen minden tétel elkelt.

A világjárvány éveit a galéria fejlesztésre használta fel, a kiállítótér 440 négyzetméterrel bővült, valamint elsőként a magyar műtárgypiacon kifejlesztették a saját online aukciós platformjukat, lehetővé téve ezzel a professzionális vásárlást.

A galéria elévülhetetlen érdemeket szerzett a háború utáni hazai kortárs művészet megismertetésében, az itt született rekordok alapjaiban írták át a piacot: a hazai kortárs alkotók is évről évre keresettebbek idehaza és külföldön. Míg 2017-ben a galéria nettó árbevétele 1,2 milliárd forint volt, 2021-et már 4,8 milliárd forint felett zárta a cég.

Tihanyi: Pont St-Michel

Ismeretlen remekművek kerülnek kalapács alá

A galéria május 31-én klasszikus művekből, június 1-én pedig a kortárs alkotásokból tart jubileumi aukciókat, olyan festményeket árvereznek el, amelyet a nagyközönség eddig nem csodálhatott meg. „2021-ben soha nem látott számban keltek el 100 millió feletti festmények és úgy látjuk, hogy a zavaros világpiaci helyzet ellenére a műkincs egy értékálló és biztos befektetés marad, így az ünnepi évben is kiemelkedő forgalomra számítunk. Emellett folytatjuk non-profit tevékenységünket a hazai művészet elismertségének növelésére” – mondta Virág Judit.

 

Top 5 rekord és leütési árak

Csontváry Kosztka Tivadar: Rejtélyes sziget, 460 millió forint

Csontváry Kosztka Tivadar: Traui táj naplemente idején, 240 millió forint

Rippl-Rónai József: Piacsek bácsi a Niklay lányokkal, 220 millió forint

Tihanyi Lajos: Pont Saint Michel, 220 millió forint

Munkácsy Mihály: Poros út I., 220 millió forint

 

SOCIAL MEDIA