Vas megyében kalácsot, Szabolcsban inkább süteményt sütöttek a Nosalty felmérése alapján

2021-ben legtöbben a húsvéti sonka titkait kutatták, ezzel megelőzve a kaszinótojás és fonott, foszlós kalácsrecepteket is. A kalácssütés Vas megyében volt a legnépszerűbb, a húsvéti receptkeresések 26%-a innen érkezett. Ezzel szemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében inkább sütit sütöttek, méghozzá annyian, hogy ezzel a tavalyi győztes Nógrád megyét is sikerült letaszítaniuk a trónról. Nógrád megye sonkafőzésben is második […]

Tovább olvasom

Libri irodalmi díjak: már szavazhat a közönség

A Libri 2021-ben is véleményvezérek, az olvasók, valamint egy szakmai zsűri segítségével adja át a Libri irodalmi díjakat. A 2016-ban alapított elismerés és kampánya tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra, illetve azok szerzőire hívja fel az olvasóközönség figyelmét. Március végétől a közönség is szavazhat a döntős művekre, és ezáltal a kortárs magyar irodalomra.   A Libri […]

Tovább olvasom

Ezt az 5 villamossági felújítást célszerű elvégezni az állami támogatásból

A 2021. január 1-jétől indult állami támogatási program minden eddiginél kedvezőbb feltételeket kínál a családoknak a lakásfelújításra. Hadnagy Ernővel, a Daniella Villamosság Ügyvezetőjével összegyűjtöttük azt az öt villamossági jellegű felújítást, amelynek elvégzését érdemes átgondolni, és amelyek az állami támogatásnak köszönhetően most 50%-os kedvezménnyel valósíthatók meg. A villamossági piac szakértője szerint komoly káreseteket előzhetünk meg az […]

Tovább olvasom

Pumped Gabó és a TikTok is szerepet kap a Veet Men termékbevezető kampányában

A POME által készített influenszer kampány támogatja a Veet Men almárka ismertségének növelését és szeretné edukálni a fogyasztókat a szőrtelenítő krémek használatával kapcsolatban. A kampányban kiemelt szerepet kap a magabiztos, férfias énkép, a termék használatának felvállalása, illetve a pozitív hangulat és humor.   „A férfi szépségápolás, illetve azon belül a szőrtelenítés is folyamatosan növekvő kategóriát […]

Tovább olvasom

A mesterséges intelligencia már a pénzügyeinket is támogatja

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a fantasztikus filmek izgalmas látványeleme, hanem egyre inkább a mindennapjaink részét képezi, hiszen az orvostudománytól kezdve a pénzügyekig számos területen jelen van. Az ilyen irányú fejlesztések azonban még meghatározóbbak lesznek a jövőben, amelyet az is mutat, hogy világszerte egyre több forrást szánnak az MI támogatású megoldásokra a befektetők. A […]

Tovább olvasom

Az RTL Klub továbbra is hasít főműsoridőben

A heti toplista élén A mi kis falunk és Keresztanyu epizódok szerepelnek, az év eddigi öt legnézettebb műsorából négy Pajkaszegen játszódik (az ötödik a Keresztanyu premier adása). Az RTL Klub tovább növelte főműsoridős előnyét a nyert esték számában (RTL Klub 61 nyert este, TV2 40 nyert este) és továbbra is stabilan tartja előnyét a nézettségi […]

Tovább olvasom

Exatlon Hungary: Szemet vetett a török játékos Ferenc Vivienre?

Elstartolt egy újabb Nemzetek Viadala: Ezúttal Magyarország és Törökország csapott össze egymással!   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Szemet vetett a török játékos Ferenc Vivienre? https://tv2play.hu/exatlon/szemet_vetett_a_torok_jatekos_ferenc_vivien_   EXATLON HUNGARY – ADÁSBÓL KIMARADT Kocsis Lilkó sérüléséből is a legjobbat próbálja kihozni https://tv2play.hu/exatlon/kocsis_lilko_serulesebol_is_a_legjobbat_probalja_kihozni A Bajnok fiúk szerint a sérülésből való felépülés is fejben dől el https://tv2play.hu/exatlon/a_bajnok_fiuk_szerint_a_serulesbol_valo_felepules_is_fejben_dol_el Édes […]

Tovább olvasom

Új magyarországi vezetők és globális stratégiai átalakulás a The Coca-Cola Company-nél

Április 2-ával új felállásban, vezetőváltásokkal és egy frissen létrehozott működési egységgel bővülve folytatja kereskedelmi, marketing és kommunikációs tevékenységeit a The Coca-Cola Company Európa-szerte, így Magyarországon is.   A nyugat-európai és közép-kelet-európai üzleti régiók összevonásával egy új, közös európai működési egységet hozott létre a The Coca-Cola Company. Az új szervezeti egység létrejöttével a központi döntéshozás és […]

Tovább olvasom

A Henkel és a Plastic Bank megnyitja első gyűjtőközpontjait Egyiptomban

A Henkel és a Plastic Bank Kairóban megnyitotta az első három műanyaghulladék gyűjtőközpontját. A projekt a Henkel és a szociális vállalkozás közötti sikeres és hosszú távú partnerség része. A közös cél: a műanyaghulladék környezetbe kerülésének megakadályozása egyúttal hosszú távú pozitív társadalmi hatás elérése. Az egyiptomi környezeti, társadalmi és gazdasági helyzet javítása érdekében a Henkel és […]

Tovább olvasom

Fidelity – Bikapiaci hangulatban Kína

A Fidelity elemzőinek beszámolója szerint a kínai vállalatvezetők kifejezetten bikapiaci hangulatban vágtak neki a 2021-es évnek, mely a kínai holdnaptár szerint a bivaly éve lesz; terveik között szerepel többek között a tőkeberuházások felfuttatása és a dolgozói létszám növelése is.   A Kínával foglalkozó Fidelity elemzőik több mint fele arról számolt be, hogy a vállalatvezetők magabiztosabban […]

Tovább olvasom