Már igényelhető a szálláshely-szolgáltatók számára az elmaradt foglalásaik utáni 80%-os támogatás

Mostantól visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség még ebben az évben folyósít.   A Kormány ismét azonnali lépéseket tett a turisztikai szektor megsegítésére, és néhány nappal a miniszterelnöki bejelentés után, már éjjel megjelentek a […]

Tovább olvasom

Csaknem 3 milliárd forintos beruházás a SPAR-nál: két új szupermarketet nyitott, négyet felújított a vállalat

Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán és Székesfehérváron is. A fejlesztések összértéke megközelíti a 3 milliárd forintot.   „Mozgalmas időszak a mostani ősz a vállalat életében. Ezekben a hetekben két új City SPAR szupermarketet adtunk át. […]

Tovább olvasom

Így válasszunk mobilt a gyerekünknek!

Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor, legyen szó a telefon méretéről, értékéről vagy akár a megfelelő életkorról. Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakértője – gyakorló apuka – összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amiket az első telefon választásakor érdemes szülőként figyelembe […]

Tovább olvasom

Karbon-lábnyomuk mérésére keres lakóközösségeket a Daikin és a GreenDependent Intézet

Háromoldalú együttműködés keretében 42 fát ültettek el Piliscsaba-Garancstetőn, ahol a helyi Érdekvédelmi Egyesület kezdeményezésére, a Daikin támogatásával 21 helyi család karbon-lábnyomát számította ki 2020 tavaszán a GreenDependent Intézet. A felmérés eredménye szerint a kutatásba bekapcsolódó családok átlagos karbon-lábnyoma körülbelül kétszerese a fenntartható szintnek. A példaértékű közösségi kezdeményezés záróprogramján került sor a faültetésre, így jelképezve a […]

Tovább olvasom

Személyi kölcsön trendek

A Sberbank Magyarország Zrt. az NRC Marketingkutató közreműködésével készített egy felmérést, amely a személyi kölcsönök felvételéről ad részletes információkat. A kutatásból kiderül, mennyi időre kötelez el pénzügyileg valakit például egy hirtelen jött nagyobb javítási munka vagy egy nagyobb elektronikai cikk beszerzése.   A megfelelő személyi kölcsön kiválasztásánál számos kritériumot figyelembe vesznek a hiteligénylők. A nagy […]

Tovább olvasom

Elindult a Bátor Tábor Online iskolai programja

Digitális oktatásban részesülő vagy karantént töltő osztályok számára indította el új, ingyenes iskolai programját a Bátor Tábor. Változatos programkínálatukkal az osztályfőnököknek segítenek a képernyőn keresztül is összekovácsolni a csapatot, otthonról is közös élményeket szerezni.   A Bátor Tábor közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a mentális egészségmegőrzés területén, amit a járványhelyzet kitörésével a digitális térbe is […]

Tovább olvasom

Így érj el otthon is olyan eredményt, mintha edzőterembe járnál

Szeretnék egészségesebb, sportosabb lenni, de nincs időm, nem tudom beiktatni a napi programomba a mozgást, túl sokat dolgozom, messze van a konditerem, és egyébként is nagyon zavar, amikor mások bámulnak – néhány tipikus mondat, miért zárják ki sokan életükből a rendszeres testmozgást.    Van azonban számukra egy jó hírünk: vége a kifogásoknak! Egy új tanulmány […]

Tovább olvasom

Negatívba fordulhat az áram ára Magyarországon is?

Most ér billenőpont közelébe a fosszilis energiával előállított és a zöld áram ára, ennek köszönhetően hamarosan olcsóbb lesz megújuló forrásból a villamosenergia. Szakértők szerint akár 3-5 éven belül bekövetkezhet, hogy Magyarországon negatívra fordul az áram ára, hiszen a napenergia iránti dinamikusan növekvő kereslet túltermelést eredményezhet a villamos energiában. Ennek a jelenségnek ágyazhat meg, hogy 2021-től […]

Tovább olvasom

A Konyhafőnök VIP: Megvan a kék csapat első középdöntőse!

Sárközi Ákos kettes csapatokba osztotta be versenyzőit. Bódi Sylvi Völgyesi Gabival, Nagy Alexandra Serbán Attilával, Hódi Pamela Zdroba „Rambo” Patrikkal, Horváth Sisa pedig Király Lindával került egy pultba.   Az első feladatban a párosok a ládáikban egy egész kacsát, marhabélszínt és garnélát, valamint rengeteg friss zöldséget kaptak. Ezekből három különböző főétel elkészítése volt a cél: […]

Tovább olvasom

RTL Klub: Járai Máté csatlakozik a Reggeli csapatához

Új házigazda érkezik az RTL Klub Reggeli műsorába, hogy ebben az új szerepben is kipróbálhassa magát, így a már ismert műsorvezetők mellett hamarosan Járai Máté is gondoskodik arról, hogy pörgősen induljon a reggel.   Járai Máté Jászai Mari-díjas színész, akit számos kitűnő alakítása mellett az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában ismerhettek meg közelebbről is […]

Tovább olvasom