Megbízók az átfogó magyar digitális hatékonyságmérésért

„Ahogyan a ma fogyasztója egyre több időt tölt el egyre növekvő számú digitális platformon, úgy erősödik ezen kommunikációs csatornák szerepe a vásárlói út megtervezésében és kiszolgálásában.   Hirdetőként azt látjuk, hogy két alapvető terület van – a bizalom és a vásárlói élmény – ahol sok tennivalónk van és melyek javításában minden piaci szereplőnek – ügyfél, […]

Tovább olvasom

Édesség Expo Köln: hagyomány és újítás, gyümölcsök, fehérjék, mentesek és édesek

Február 5-én zárta kapuit Kölnben a világ legjelentősebb édesség expója, az ISM, amely idén lett 50 éves.  A jubileumi rendezvény 148 országból 37 000 szakmai látogatót fogadott, és 76 ország 1 774 kiállítójának adott helyet. A német kereskedelem jelentős képviselői mellett az édességek legnagyobb vásárlói, importőrei és forgalmazói között jelen voltak a Walmart, a Carrefour, […]

Tovább olvasom

K&H: 252 ezres nettóra számítanak az optimista fiatalok

A fiatalok 68 százaléka érzi stabilnak a munkahelyét, 46 százalékuk pedig úgy látja, megbecsülik a munkáját – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. Utóbbi eredmény ráadásul rekordot jelent a felmérés hétéves történetében. A fiatalok 16 százaléka vár komolyabb, inflációt meghaladó béremelést, ez a nettó átlagbérek alapján több mint 250 ezer forintot jelentene.   A dolgozó […]

Tovább olvasom

Márkás parfümök a SPAR tavaszi hűségakciójában

Az áruházlánc márkás illatszereket kínál hűséges vásárlóinak a február 13-án induló pontgyűjtő promóciójában. A női, férfi és uniszex parfümök nagyszerű ajándékok Valentin napra, nőnapra, anyák napjára vagy húsvétra is.   A tavaszi megújulás jegyében a SPAR ezúttal nem használati tárgyakat, hanem parfümkülönlegességeket kínál legújabb pontgyűjtő akciója keretében. A jelentős kedvezménnyel beszerezhető 13-féle márkás parfüm között […]

Tovább olvasom

Felkészülés és gyakorlás a téli vezetés kulcsa

Az OMV Hungária Wéber Gáborral és Bódi Bernadettel közösen kampányt indított a biztonságos közlekedés elősegítésére. Az autóversenyző és Forma 1-es szakkommentátor a Győri Audi ETO KC szélsőjével rövid videókban mutatja be, hogy a téli időszakban mire kell különösen figyelniük az autóvezetőknek, valamint hasznos tanácsokat adnak, hogyan lehet elkerülni a veszélyes helyzeteket.   Elengedhetetlen a téli […]

Tovább olvasom

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat búcsúzik Wichmann Tamástól

Wichmann Tamás mintegy húsz évig segítette a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. Amikor Puskás Öcsi, Hidegkuti Nándor, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Szepesi György megalakították az NGYSZ Sport Bizottságát, Tamás azonnal jelentkezett, hogy ő is részt akar venni a munkában. Az egyik legszorgalmasabb és leglelkesebb önkéntesünk volt, nem tudtunk tőle olyat kérni, amit ne csinált volna meg […]

Tovább olvasom

Az Insomniával újul meg a KÖKI Terminál

A KÖKI Terminál a közelmúltban került új tulajdonoshoz, és híradásokból az is kiderült, hogy a tervek szerint teljesen megújul majd a gigantikus bevásárlóközpont. A KÖKI a küszöbön álló relaunch-hoz új ügynökséget is választott: az Insomniával az év elején kezdték meg közös munkájukat.   „A KÖKI Terminál életében hamarosan egy új fejezet kezdődik a mintegy 6 […]

Tovább olvasom

Ők kergetik a szerelmet a Szabadtéri idei Shakespeare- komédiájában

Színházból és hazai televíziós sorozatokból is ismert sztárokkal érkezik nyáron a Szabadtéri idei Shakespeare-vígjátéka, a Sok hűhó semmiért. A pletykákkal és bonyodalmakkal átszőtt bolondos komédiát Juronics Tamás rendezi a Dóm téren.    Újabb várva várt produkció szereposztására derült fény a Szabadtéri idei évadából. A szerelmes kergetőzéssel teli Sok hűhó semmiért című vígjáték a napsütötte Dél-Itáliába […]

Tovább olvasom

Könnyebbek lettek a Coca-Cola termékek alumínium dobozai

Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország. A hazánkban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten közel 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, jelentősen csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést, ezáltal pedig a vállalat teljes ökológiai lábnyomát is.   A vállalat a […]

Tovább olvasom

Hallgatók alkották meg a Metropolitan Egyetem új nemzetközi kampányfilmjét

A Budapesti Metropolitan Egyetem új kampányfilmet forgatott a 2020-as felvételi időszakra, amit teljes egészében az egyetemen tanuló nemzetközi hallgatók készítettek el. Nemcsak a szereplők METU-s diákok, hanem a film szövege, a narráció, a forgatókönyv, a rendezés és maga a forgatás is az ő munkájukat dicséri.   A nemzetközi hallgatók vonzása évek óta kiemelkedő szerepet tölt […]

Tovább olvasom