2014 az első rentábilis év lehet az Auchan Magyarország történetében

Hírek

A tavalyi a konszolidáció éve volt. A kiadások mérséklése érdekében a reklámköltségeket is visszafogták. Bővült viszont a sajátmárkás termékek köre.

Az áruházlánc éves bruttó forgalma elérte a 324 milliárd forintot 2013-ban, mely a 299,5 milliárd forintos, 2012 évihez viszonyítva 8%-os fejlődést jelent. Az eladott termékek száma 6%-kal, a vásárlók száma 7%-kal emelkedett. Az Auchan a kezdetektől fogva hosszú távon tervezett Magyarországon,16 éves története során 2013-ban zárta a vállalat az első évet, amikor beruházásait finanszírozni tudta az anyavállalat támogatása nélkül, azaz önfinanszírozó képessége pozitív lett.

2013 a konszolidáció éve volt az Auchan Magyarországnál

A tartósan magas benzinár, a trafiktörvény miatti eladott termékszám csökkenés és a tavalyi évi naptárhatás egyaránt fékezték a tapasztalt forgalmat, de az Erzsébet-utalvány elfogadásával (2012 év végétől), valamint az áruházak összehangolásával és egy töltőállomás nyitásával összességében sikeres évet zárt az áruházlánc. A kiadások mérséklése érdekében a vállalat csökkentette a működési költségeit, többek között az energiaköltségek további mérséklésével, a csomagolóanyag- és a reklámköltségek visszafogásával.

A tavaly 15. születésnapját ünneplő áruházlánc sikeres, országos beszállítói fórumot is tartott. A partnernapnak és a közvetlen gyártói és termelői kapcsolatok erősítésének köszönhetően a kiskereskedelmi lánc bővítette hazai beszállítóinak körét, mely mára eléri az 1350-et, így a több mint 1500 beszállító 90%-a hazai vállalkozás.

A vásárlók igényeinek megfelelően a lánc saját márkáinak fejlesztése is folytatódott. A legolcsóbb, ún. Tuti Tipp termékek száma elérte a 800-at, a vezető márkák termékeinek minőségét kedvező áron nyújtó madaras jellel ellátott, 2009-ben bevezetett Auchan sajátmárkás termékek száma pedig meghaladta a 2000-et. 2013-ban bevezette az áruházlánc legújabb, Tájaink Ízei elnevezésű, hagyományos vidéki ízeket kínáló saját márkáját, melyből az év végére már 200-féle termék állt a vásárlók rendelkezésére. A Diszkont pont és a 2013-ban bevezetett Kimért termékek osztályokon 500-700, illetve 300-500 különböző termékből választhatnak a vásárlók igényük szerinti mennyiségben, kedvező áron. 2013 év végén/2014 első heteiben kerültek a hazai áruházak polcaira a Qilive márkájú, új technológiás termékek, melyeket nemzetközi szinten az elmúlt hónapokban vezetett be az áruházlánc, elsőként tabletet, okostelefont, sportkamerát kaphatnak a hazai vásárlók, de év végére 600-féle Qilive termék lesz a kínálatban.

A 2013-ban átadott új, fóti képzési központban minden munkatársat évente legalább egy alkalommal képeznek, a vállalat nagy hangsúlyt helyez a munkatársak szaktudásának folyamatos fejlesztésére, a munkavállalók lojalitásának erősítésére.

A kereskedelmi lánc 2013-ban minden áruházat felszerelt defibrillátorral, és minden áruház biztonsági, valamint vevőszolgálati munkatársai számára tartottak újraélesztési tréninget is. A vállalat 2013 végére több mint 200 megváltozott munkaképességű kollégát alkalmazott.

2014 a tervek szerint az első rentábilis év lesz

Az első 15 év alatt épített, valamint felvásárolt és felújított hipermarketekkel, 11 töltőállomással hosszú távú beruházásokba fektetett a vállalat. Amennyiben váratlan kiadásokra nem kell sort keríteni, 2014 az első olyan éve lesz az áruházláncnak, amely során a nettó eredménye pozitív lehet, azaz rentábilis évet zárhat.

2014-ben 3 milliárd forint beruházást tervez a vállalat, többek között 6 új, elsősorban vidéki töltőállomás megnyitásával. A munkálatokat a szolnoki töltőállomás kialakítására már el is kezdték.

„2014 terveink szerint mérföldkő lesz vállalatunk történetében, ugyanis várhatóan az első rentábilis évünk lesz, ezért mindent meg is fogunk tenni. Többek között folytatjuk kínálatunk bővítését, saját márkáink fejlesztését, diszkont árpolitikánk megtartásával. Hűséges vásárlóink értékelése mellett a vásárlók igényeinek meghallgatásával az új vásárlók felé is nyitunk, tovább csökkentjük működési költségeinket és erősítjük közvetlen beszállítói kapcsolatainkat. Az idei év végére már 400 megváltozott munkaképességű kollégát tervezünk foglalkoztatni, és jelentős számú, 20 000 órányi képzést kívánunk nyújtani munkatársainknak, szakértelmük folyamatos fejlesztése érdekében” – mondta el Dominique Ducoux vezérigazgató a 2014 évi terveit.

(Fotó: Qilive.com)

 

SOCIAL MEDIA