20 éves a magyar Nokia – nálunk fejlesztik a jövő csúcstechnológiáit

Hírek

A finn vállalat magyar K+F központja, világszinten élen jár a mesterséges intelligencia-, az okos hálózat- és az 5G fejlesztések terén. A Nokia éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját.

A vállalat a magyar gazdaság meghatározó szereplője, több mint 2200 embernek ad munkát. A Nokia hazánkban folyó kutatás-fejlesztési tevékenysége átöleli a cég hagyományos telekommunikációs fejlesztéseit, ahol a mobil kapcsolóközpontok mellett az ötödik generációs hálózatok mesterséges intelligencia igénye, valamint automatizálása nyer egyre nagyobb teret.

Katasztrófahelyzetben mobilhálózattá alakítható hátizsák, valós idejű információmegosztással az autók közötti kommunikációt lehetővé tevő mobilalkalmazás, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban – íme néhány azok közül a jövőbemutató technológiai újításokból, melyeket magyar szakemberek fejlesztenek a budapesti Nokiában. A finn techóriás éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját.

A Nokia 1998 óta van jelen hazánkban, a vállalat tavaly átadott budapesti főhadiszállása, a Nokia Skypark ad otthont Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési (k+f) központjának. A Nokia Bell Labs hazai kutatóközpontja egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a kognitív tudományok területén végez alapkutatásokat.

Világszínvonalú fejlesztések magyar szakemberektől

A kutatás-fejlesztési csapat magyarországi jelenlétnek 20 éves évfordulója apropóján október 8-10 között háromnapos rendezvényt szervezett Nokia Future X Days néven. Ennek keretében a cég megnyitotta kapuit hazai és nemzetközi szakmai partnerei, iparági szakemberek, illetve a jövő reménységeit jelentő műszaki és informatikai területen tanuló magyar felsőoktatási hallgatók előtt. A rendezvény keretében nívós szakmai konferenciára, illetve kiállítási napokra is sor kerül, melynek keretében a Nokia élő demonstrációkon keresztül mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját az érdeklődőknek.

Hátizsákból mobiladótorony, kommunikáló autók, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban

Az aktuális fejlesztések közül kiemelendő egy hátizsákméretű mobilhálózat, a Nokia Ultra Compact Network. A kisméretű, robosztus és könnyen szállítható mobilhálózatot speciálisan katasztrófahelyzetekre tervezték, hogy a mentésben részt vevők percek alatt tudjanak 4G hálózatot létrehozni az érintett területeken.

A FIEK (Felsőoktatás és Ipar Együttműködési Konzorcium) keretén belül a BME-vel közös kutatási és fejlesztési tevékenység eredménye egy, a valós és virtuális világok közti átjárást bemutató koncepciós demó, amely az 5G technológia erejét és majdnem korlátlan lehetőségeit is megmutatja. A fizikai világot valós időben digitalizáló mágikus AR (kiterjesztett valóság) szemüveg néhány valós és egy virtuális Rubik-kockával összekapcsolva mutatja meg, hogy a közeli jövőben hogyan mosódik össze a valós és a digitális világ. A kockát az AR-szemüveg segítségével lehet kirakni úgy, hogy a felhasználó valós időben látja a valós kockán végzett mozdulatokat. Mindez azért jelentős innováció, mert a kocka digitalizációja hatalmas adatforgalmat igényel, ami az 5G-nek és a Nokia felhőalapú megoldásának köszönhetően válik lehetővé.

Budapesten fejlesztik továbbá azt a mobilalkalmazást is (Car2X), ami a sofőrök okostelefonjaiba vagy akár a rendszámtáblába gyárilag beépített szenzorok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználók követhessék egymás járműveinek mozgását. Az egymással kommunikáló autók így valós idejű információmegosztással tudják segíteni a sofőröket, akár egy olyan közlekedési helyzetben is, ami túlmutat a közvetlen láthatóságon. A vezetői döntéshozatalt segítő releváns információk megosztásával biztonságosabbá válhat a közlekedés és fokozható a vezetési élmény is, de mindez akár a gépjármű-biztosítások területére is hatással lehet.

„A Nokia Bell Labs és a Nokia Technology Center magyar szakemberei a mobiltechnológia számos területén a világ élvonalába tartozó kutatás-fejlesztési tevékenységet végeznek. A Future X Days rendezvény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy bemutassuk azt a 25 legfontosabb technológiai innovációt, amelyeken Magyarországon dolgozunk. A demonstrációk között helyet kaptak a mesterséges intelligencia alapú megoldások, 5G kognitív hálózatok, a V2X, vagyis járművek és egyéb eszközök közötti kommunikációs megoldások, az ember és technológiai interfész, a DevOps fejlesztési menedzsment platform, az Open API, az Edge cloud és egyéb legmodernebb technológiai megoldások” – fogalmazott Mihálka Gergely, a Hálózat automatizálási üzletágvezetője.

A kutatás-fejlesztési központok mellett Budapest ad otthont a Nokia nemzetközi pénzügyi központjának, egy globális beszerzési csapatnak, az európai HR adminisztrációs központnak, az Európáért felelős toborzási csapatnak, valamint egy szintén globális funkciókat ellátó marketingszervezetnek is.

SOCIAL MEDIA