1990 és 2020 között nagyobb erdőterület semmisült meg, mint az Európai Unió teljes területe

Hírek Kiemelt

A globális erdőirtás csaknem 10 százaléka ráadásul az uniós fogyasztásnak tudható be.

 

Az EU-ban csak olyan terméket lehet majd forgalmazni, amelynek az előállítása nem jár klímaváltozást és a fajgazdagság csökkenését előidéző erdőirtással és erdőpusztulással.

Arról nincs szó, hogy bizonyos termékek vagy országok tiltólistára kerülnének. Az uniós forgalmazóknak ellenben nyilatkozatokkal kell igazolniuk, hogy beszállítóik kellő gondossággal jártak el, azaz 2020. december 31-ét követően csak úgy termeltek ki fát termékeik előállításával összefüggésben, hogy azzal nem okozták erdőterületek, köztük pótolhatatlan természetes erdők pusztulását, illetve hogy termékeik nem kiirtott erdőterületről származnak.

A képviselők kérésére a vállalkozásoknak arról is bizonyságot kell majd adniuk, hogy a termékek előállításakor betartották a származási ország törvényeit, köztük az emberi jogokra vonatkozókat is, és hogy az ott élő őslakos népek jogai sem sérültek.

 

Az érintett termékek

Az eredeti bizottsági javaslat szerint a rendelkezések mindössze a kávéra, a kakaóra, a pálmaolajra, a szójára, a marhahúsra és a faanyagra, valamint az ezekből előállított termékekre, például a csokoládéra, a bőrárukra és a bútorokra vonatkoztak volna. Az egyeztetések során a Parlamentnek sikerült ezeket újabb termékekkel kiegészíteni, így a gumi, a faszén, a nyomtatott papírtermékek és egyes pálmaolaj-származékok erdőirtásmentes előállítását is igazolni kell.

A képviselők javaslatára ezentúl erdőpusztulásnak minősül a természetes, illetve a természetes módon regenerálódó erdők ültetvényerdővé, telepített erdővé vagy más fás területté való átalakítása is.

 

Kockázatalapú ellenőrzés

A rendelet hatálybalépésétől számított 18 hónapon belül a Bizottság objektív és átlátható szempontok alapján kockázati kategóriákba sorolja majd a különböző országokat vagy országrészeket. Ahol alacsony a kockázat, ott egyszerűsített eljárást lehet alkalmazni a kellő gondosság tanúsítására. Az ellenőrzések aránya is ennek megfelelően alakul: magas kockázat esetén a piaci szereplők 9 százalékát, átlagos kockázatnál 3 százalékát, alacsony kockázatnál pedig 1 százalékát kell évente ellenőrizni.

Az illetékes hatóságok a termékek eredetét a vállalkozások által rendelkezésre bocsátott adatok, köztük földrajzi helymeghatározási koordináták, valamint műholdas felvételek és DNS-vizsgálatok alapján ellenőrzik.
A szabályokat megszegő piaci szereplőkkel vagy kereskedőkkel szemben arányos és visszatartó erejű szankciókat kell alkalmazni. A maximálisan kiszabható pénzbüntetés az uniós szinten elért teljes éves árbevételük legalább 4 százaléka lesz.

 

Fotó: Irina Iriser/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA