10 milliós büntetést kapott a Telenor

Hírek

A bírságot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) osztotta ki megtévesztő reklámozásért.

Azért kapta a Telenor a GVH-bírságot, mert 2013. május 9. és 2013. június 19. között úgy hirdette „korlátlan beszélgetés” szlogennel Családi Csomag-szolgáltatását, hogy a szolgáltatás általános szerződési feltételei között 1000 perces időbeli korlát szerepelt.

A GVH megállapította, hogy a mobilszolgáltató ténylegesen nem számlázott az eljárás 2013. szeptemberi indításáig a forgalmi korlát túllépése esetén sem, azonban a szerződéses feltételek tartalmaztak egy –a fogyasztók nem elhanyagolható része által el is ért – korlátot, amely felett a vállalkozásnak – a hálózat védelme érdekében – lett volna lehetősége a korlátlanság ígérete ellenére számlázni, azaz korlátozni az érintett csomagba foglalt ingyenes beszélgetések időtartamát.

A Telenor az eljárás indítását követően módosította a szerződéses feltételeket, de arra vonatkozóan nem tudott biztosítékot nyújtani, hogy a „korlátlan beszélgetés” korlátozására egyébként sem került volna sor, közölte a versenyhivatal. A GVH több enyhítő körülményt is megállapított, de végül a bírság kiszabása mellett döntött, mivel a Telenornak már több hasonló ügye volt, többek között éppen a nem valódi korlátlansághoz kapcsolódóan.

SOCIAL MEDIA