10 éves a Starbucks Magyarországon

Hírek Kiemelt

2010 nyarán, Budapesten nyitotta meg első hazai üzletét a Starbucks. Az elmúlt 10 évben a világhírű kávézólánc kultikus italkülönlegességeit, ízletes ételeit és egyéb szolgáltatásait már nem csupán a fővárosban élvezhetik a magyar vendégek. Az ország számos területén nyitott kávézókat a vállalat, hogy a kiváló minőségű frissítők felszolgálása mellett közösséget építsen és értékeket teremtsen a helyiek számára.

 

Az első magyarországi üzlet a budapesti Westend City Centerben nyílt meg 2010 júniusában. Ezt hamarosan továbbiak követték, fél éven belül, már a Mamutban és a Király utcában is várták a vendégeket a Starbucks kávézók. A vállalat a hazai megjelenéssel egy időben vezette be a cég 99 százalékban etikus forrásból származó kávéit, 2017-ben megnyitott az első vidéki kávézó Szegeden, utoljára pedig, 2020 telén a budai Mechwart téren nyílt újabb egység. A lánc dinamikusan növekszik, jelenleg 34 kávézó működik országszerte, az elmúlt három évben pedig közel háromszorosára nőtt a Starbucksok száma Magyarországon.

Egy évtized alatt közel 7,5 millió vendég fordult meg a hazai kávézókban, a baristák pedig 2,6 millió csésze kávét szolgáltak fel a számukra. Jelenleg hozzávetőlegesen 500 partner dolgozik azon, hogy a Starbucks közössége minden esetben a lehető legmagasabb szintű kiszolgálásban részesüljön. Hazánk igazi latte nagyhatalom, a vendégek 30 százaléka a tejeskávéra esküszik, majdnem minden negyedik magyar (23 százalék) pedig a caramel macchiato rabja. Az elmúlt években bevezetett egyedi eljárással készülő cold brew italokat is egyre többen keresik, a nyári hónapokban már a 10 százalékot is eléri az arányuk.

„A Starbucks a kezdetektől fogva igyekszik többet nyújtani, mint egy hagyományos kávézó. Célunk, olyan közösségi helyszíneket létrehozni, amelyek nemcsak a kávét és gazdag hagyományait ünneplik, hanem az összetartozás érzését is elhozzák vendégeink számára. – mondta el Molnár Dóra, a Starbucks regionális vezetője. –  Az, hogy ma már 34 Starbucks kávézó működik Magyarországon, bizonyítja, jó úton járunk, vendégeink pedig otthon érzik magukat nálunk. Ennél nagyobb elismerést talán nem is kaphatunk.”

A Starbucks a 10. hazai születésnapja alkalmából folyamatos akciókkal lepi meg a kávézók közösségének tagjait, és továbbra is azért dolgozik, hogy fenntartható forrásból származó és kiváló minőségű italokkal és ételekkel színesítse a vendégek mindennapjait.

SOCIAL MEDIA