Visszatér a Kész Átverés az RTL-re

Tejszínhub

Még idén visszatér az RTL csatornára és az RTL+ felületére a Kész Átverés Istenes Bence vezetésével.

 

A nagysikerű, több évadot megélt műsor ismét a rekeszizmok elleni merényletre készül (gyártó: Creator TV). A 2000-es években számos hírességre lecsaptak a műsor alkotói, így szerezve feledhetetlen pillanatokat a nézőknek, olyannyira, hogy számos részlet még most is a közösségi média felületek legkedveltebb tartalmai közé tartozik.

„Többek között ezért is gondoljuk úgy, hogy ennyi év után is van létjogosultsága műsornak, hiszen valójában már több generáció is visszanézi a social felületeken az eddigi műsorok részleteit, így adta magát, hogy látható legyen az RTL-en és a YouTube-on is.” – kezdte Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetője. „Nagy kedvencünk ez a műsor, évekkel ezelőtt, amikor készítettük, igazi csapatmunka zajlott, ami most is jellemzi majd az alkotói munkát. Az pedig egyértelmű volt, hogy Istenes Bence lesz a műsorvezetője, aki már jó ideje emlegeti, hogy mennyire szeretne ezzel a műsorral dolgozni, így azon túl, hogy a házigazda szerepét látja el, az alkotói munkában is részt fog venni” – mondta a szakember.

A műsorban Pető Brúnó is feltűnik majd, aki „hűséges fegyverhordozójaként” segíti Bence munkáját.

„Prank show évek óta nincs Magyarországon, lényegében a Kész Átverés volt az utolsó. A Creator TV létrehozásakor már tudtunk, hogy szeretnénk egy ilyet. Adta magát a helyzet, hogy miért ne csináljuk közösen az RTL-lel.” – tette hozzá Herman Péter, a Creator TV kreatív producere.

Kész Átverés hamarosan az RTL csatornán, majd a Creator TV YouTube-csatornán és az RTL+ felületén.

SOCIAL MEDIA