Távozik Pavel Stantchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója – FRISSÍTÉS: Vaszily Miklós veszi át a pozíciót

Karrier Kiemelt

A mai nappal közös megegyezéssel távozik a TV2 Csoport éléről Pavel Stantchev, aki 2019 májusában vette át a vezérigazgatói pozíciót.

 

„Az elmúlt közel hat évben meghatározó szerepet játszott a TV2 Csoport fejlődésében és sikereiben. Vezetése alatt a TV2 jelentős eredményeket ért el, amelyek megerősítették a vállalat piacvezető szerepét, és hozzájárultak ahhoz, hogy a csatorna minden fontos korcsoportban megnyerje a 2023-as és 2024-es éves nézettségi versenyt főműsoridőben és egész napos adatok alapján egyaránt. A nemzetközi terjeszkedés terén szintén figyelemre méltó sikereket ért el, hiszen 2020 októberében a TV2 Csoport felvásárolta a szlovén Planet TV csatornacsaládot, amelynek vezetését szintén Stantchev látta el” – írja közleményében a médiavállalat.

A TV2 Csoport köszönetét fejezi ki a vállalat érdekében tett erőfeszítéseiért. Távozása után új lehetőségek megvalósítása mellett tanácsadóként segíteni fogja a Planet TV működését is.

„Az elmúlt hat év igazán különleges utazást jelentett számomra a szakmai életemben, és nem tudok eléggé köszönetet mondani a TV2 tehetséges csapatának – nemcsak piacvezetővé váltunk, hanem egy új minőségi normát vezettünk be a magyar televíziózásban”– tette hozzá Pavel Stantchev.

A Sorozatwiki már április 12-én azt írta, hogy a vezérigazgató távozik, mivel „az utóbbi időszakban megromlott a viszonya főnökeivel és szakmailag számos kritika érte munkáját.”

Nyitó képünk a Televíziós Újságírók Díja 2024-es gáláján készült. A TV2 Csoport vezetői az idei gálán nem vettek részt. Fotó: SorozatWiki

FRISSÍTÉS

A TV2 Média Csoport Zrt. rendkívüli közgyűlése Vaszily Miklóst választotta a médiavállalat vezérigazgatójává. A médiaszakember április 22-től tölti be új pozícióját. „Megtisztelő a TV2 Zrt. tulajdonosainak és közgyűlésének felkérése. Az elmúlt években mások mellett a vállalat stratégiai vezetéséért feleltem, így jól ismerem a cégcsoport működését. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a TV2 Csoport és a főcsatorna piacvezetői pozícióját egyaránt megszilárdítsuk. Ehhez minden adott: a legerősebb műsorvezetői csapat, remek szakemberek és kiváló formátumok” – nyilatkozta Vaszily Miklós.

SOCIAL MEDIA