Hat fiatal újságíró vehette át a Junior Prima Díjat az ismeretterjesztés és média kategóriájában

Átadták az idei Junior Prima díjakat az ismeretterjesztés és média kategóriában. Az elismerést a zsűri döntése alapján idén is hat, a sajtó különböző területein dolgozó fiatal szakember kapta meg. A nyerteseknek a díjat és az azzal járó pénzjutalmat Végh Richárd, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója és a szakmai zsűri tagjai adták át az október 20-án Budapesten […]

Tovább olvasom

Elhunyt Szegő András,a Nők Lapja újságírója

A Nők Lapja Facebook-oldalán közölte a Prima Primissima díjas újságíró halálhírét.    Letaglózva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Szegő András hosszú betegség után elhunyt. Ameddig állapota engedte, dolgozott – az űr, amit maga után hagy, kitölthetetlen, nincsenek szavak… András 75 éves volt. Nyugodjon békében, őszinte részvétünk a családnak – olvasható a szerkesztőség posztjában.

Tovább olvasom

Cseke Eszter és S. Takács András, On the Spot: „Sose gondoltuk volna, hogy a munkánknak a tévében ilyen hatása lehet”

A Márkamonitor decemberi számában megjelent Talent management összeállításunkban arra kerestünk választ, hogyan menedzselik a televíziók a legnépszerűbb arcaikat ( cikk első részét itt, második részét itt olvashatják), az áttekintés után pedig néhány fontos „televíziós arcot” meg is mutattunk. A kisinterjúkat most online is megjelentetjük. Mai beszélgetőpartnereink Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot alkotói.  […]

Tovább olvasom

Életének 75. évében elhunyt Markó Iván táncművész, koreográfus, balettigazgató

Markó Iván Balassagyarmaton született 1947-ben. Hírlapíró apja dúsgazdag nagypolgári, anyja pedig szegény családból származott, hároméves volt, amikor Budapestre költöztek. A balettintézetbe csak harmadszori próbálkozás után, 1958-ban vették fel, korábban mindkétszer azzal utasították el, hogy nem való táncosnak. A családban addig senki sem foglalkozott tánccal, ő azonban a kudarcok ellenére sem adta fel: naponta négy órát […]

Tovább olvasom