MAKSZ Mentőöv: COVID-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus-járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogatja a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 150 000 Ft-os gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.   A […]

Tovább olvasom

A Magyar Telekom 2020. második negyedéves eredményei

A Magyar Telekom ma közzétette 2020. második negyedévre és első félévre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.   Főbb eredmények: Az összbevétel éves összehasonlításban 2,2%-kal 157,2 milliárd forintra csökkent 2020 második negyedévében, míg az év első hat hónapjában éves szinten 1,0%-kal 316,5 milliárd forintra. A távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, […]

Tovább olvasom

Hinterstein Anikó és Kádár Balázs a Márkamonitor rádióműsorban

Ma este 7 órától Hinterstein Anikó és Kádár Balázs vendégeskedik a 90.9 Jazzy Rádióban.     Balázs belső kommunikációs & HR marketing szakértő, a Bindermann HR Kommunikációs Kft. ügyvezető partnere, az Employer Branding Award létrehozója, az MPRSZ elnökségi tagja.  Anikó pedig az Employer Branding Award idei fődíját elnyerő Magyar Telekom munkatársa „Talent Experience COE Lead” munkakörben […]

Tovább olvasom

Új életformát hozott a járvány: digitális összefogással élhetőbbnek látjuk a jövőt

Összefogás, tettrekészség, meglátni az élet szépségeit, kevesebb rohanás és több együtt töltött idő –  ezek a fontosabb dolgok, amelyeket a magyarok tovább vinnének a koronavírus miatti korlátozások idejéből. A Telekom legfrissebb kutatása[1] szerint tízből heten gondolják azt, hogy a digitális megoldások és a vírus miatti korlátozások eredményeképp életformánk végérvényesen megérett a változásra, és ebben nagy […]

Tovább olvasom

Employer Branding Award 2019 – Díjazták a legütősebb hazai munkáltatói márkákat

A COVID-19 helyzet miatt virtuálisan adták át az Employer Branding Award 2019 díjait azon munkaadóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel példát mutatnak a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is. A koronavírus okozta gazdasági és társadalmi kihívások közepette még fontosabbá vált a munkáltatói márkák szerepe, hiszen egy jó márka stabilitást és […]

Tovább olvasom

Üzleti sikerekkel zárult a Cápák között második évada is – jöhet a harmadik!

Az ország egyetlen üzleti showműsorának második évadában is százmilliós összegek úszkáltak a víz felszínén! A vállalkozók, azaz a kishalak, próbálkoztak a mélyvízben megmaradni, de a Cápák nem kímélték őket: van, akinek az üzletébe befektettek, van, akiébe nem. Új Cápalány mutatkozott be, akit empátiájának köszönhetően hamar megszerettek a nézők.   Idén 40 vállalkozó pitch-elt a Cápák […]

Tovább olvasom

A Magyar Telekom márka szakmai műhelye – elsőként a hazai piacon – ezüstérmet nyert a WARC Awards-on 

Magyarországról idén egyedüliként került dobogóra a marketingeszközök újszerű és hatékony használatát rangsoroló versenyen a Magyar Telekom Senior Gamer Klub kampánya, amely az Uniomedia támogatásával, a Telekom márka szakmai műhelyének köszönhetően valósult meg. A WARC Awards Effective Use of Brand Purpose kategóriájában az AirBnB, a Johnson & Johnson és az Unilever munkái mellett szerepel a generációs szakadékot digitális eszközökkel áthidaló kampány.   A WARC Awards keretében minden […]

Tovább olvasom

Önkéntes alapon térhetnek vissza a Magyar Telekom munkavállalói az irodába

A Magyar Telekom a járványhelyzetre való tekintettel március 16-án hirdetett általános távmunkát, így a veszélyhelyzet alatt a munkatársak közel 80%-a dolgozott otthonról, biztonságban. Júniustól a munkavállalók már önkéntes alapon visszatérhetnek az irodákba, a munkavégzés minden telephelyen két csapatra osztva, kéthetes váltásokban történik annak érdekében, hogy a szükséges biztonsági óvintézkedések (pl. csoportosulás elkerülése a lifteknél, távolságtartás) […]

Tovább olvasom

Magyarország az élen jár a vezetékes szélessávú internet-hozzáférés igénybevétele, valamint az 5G felkészültség tekintetében

A legfrissebb DESI jelentés szerint Magyarország a korábbi évekhez képest jelentősen előrelépett a digitális infrastruktúra tekintetében, a 7. helyen áll. A Szupergyors Internet Programnak és a piaci szereplők beruházásainak köszönhetően tovább nőtt a nagysebességű szélessávú lefedettség. A magas optikai elérés eredményeként pedig kiemelkedő a legalább 100 Mbps sebességű vezetékes szélessávú internet-hozzáférés igénybevétele, az uniós 26%-os […]

Tovább olvasom

Lezárult a Magyar Telekom belső rendezésű tudásfesztiválja, a SmartFest

Hat nap alatt 61 programlehetőség, 12.000 óra tanulás, 16.000 aktivitás, 2.000 kolléga részvételével – néhány adat a Magyar Telekom belső rendezésű tudásfesztiválja, a SmartFest kapcsán, mely alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez, idén a digitális térbe költözött. A vállalat kollégái számára tréningek, workshopok, előadások biztosították az egyéni tanulási, fejlődési lehetőséget.   A Telekom tavaly rendezte meg első, […]

Tovább olvasom