Sváby András újra beindította a már jól ismert lakóautó motorját, hogy új kalandokra hívja vendégeit. A VIASAT3 és az UFA Produkció Kft. műsora, az Útközben elmeséled második évada nyolc héten át, hétfő esténként 19 órakor kalauzolja a nézőket hazánk olyan tájaira, amelyek mindegyike egy-egy sztár életének meghatározó állomása. A kétnapos utazás során új oldalát ismerhetjük meg a hírességeknek, és talán kicsit jobban megérthetjük, miért azok ma, akik.
Tavaly októberben került képernyőre az Útközben elmeséled 1. évada, és kevesebb mint egy év múltán itt a következő. Számítottál ilyen sikerre?
Egy lakóautóban két teljes napot eltölteni valakivel, gyakorlatilag megállás nélkül beszélgetve – ez egészen különleges helyzet. Olyan televíziós formátumot nem is ismerek, ahol ennyire meg tud nyílni egy ember. Nem interjút készítünk, hanem együtt vagyunk: két napig közösen utazunk, beszélgetünk, élünk. A kamerák – legyenek robotok, operatőrök vagy drónok – fél óra után szinte láthatatlanná válnak, elfeledkezünk róluk mindannyian.
Ilyenkor olyan témák és történetek kerülnek elő, amelyeket még a legtapasztaltabb, sok száz interjún edződött vendégeim sem osztottak meg korábban. Éppen ez a helyzet adja a műsor különleges erejét, és ezért éreztem az elejétől, hogy ez a formátum eleve sikerre van ítélve.
Az utazás persze rendkívül intenzív és fárasztó – nemcsak nekem, hanem a vendégeimnek is. Valóban végigbeszéljük a két napot, kivéve azt a pár órát, amikor alvásra jut idő. Az sem sok, hiszen késő estig fenn vagyunk, hajnalban pedig indul a következő program. Mindezek ellenére minden alkalom egyszerre megható, mulatságos és felejthetetlen élmény – olyan szituáció, amiben a vendégeim még soha életükben nem voltak.
Kellett módosítani az első évadra kialakított koncepción?
A koncepció ugyanaz, mint az előző évadban: először mindig olyan helyeket keresünk fel, amelyek az utazótársam életében valamikor különösen fontos szerepet játszottak. Lehet ez a nagymama háza, a szülői otthon, vagy egy gyerekkori helyszín, ahová egykor rendszeresen visszajárt. Ezek a pillanatok szinte mindig megnyitják őket, és gyakran megható, torokszorító helyzetek alakulnak ki. Nem is nagyon emlékszem olyan vendégre, aki ne hatódott volna meg – és ez nem feltétlenül szomorúságot jelent, sokkal inkább azt, hogy felszínre törnek az elfojtott emlékek és érzések. Majka például bevallotta, hogy a forgatásunk előtt soha nem sírt kamerák előtt.
Ezután letáborozunk a lakóautóval, majd másnap egy olyan élmény várja a vendégeimet, amire biztosan nem számítanak. Fontos szabályunk ugyanis, hogy előre soha nem áruljuk el nekik, hová tartunk.
Láthatólag nagyon jól érzed magad ezeken az utazásokon, és még fizetnek is érte. Álommunka?
Tulajdonképpen igen. Nem akarok nagy szavakat használni, de tényleg sokszor olyan érzés, mintha ez nem is munka lenne. Olyan emberekkel utazom, akikkel vagy nagyon jóban vagyunk, vagy közeli barátok vagyunk, vagy egyszerűen csak örülök annak, hogy együtt lehetek velük – még akkor is, ha korábban nem ismertem őket olyan jól.
A mostani szériában például van valaki, akit szinte születése óta ismerek, és együtt sétáltunk kiskamaszként a Duna-parton, kézen fogva. Ő Péterfy Bori.
Vannak tehát, akiket régóta ismerek, és vannak olyanok is, akikkel most töltöttem el először ennyi időt. De olyan még soha nem fordult elő, hogy két nap után ne azt mondtuk volna: maradnánk még, beszélgetnénk tovább, menjünk még egy kört. Ez általában mindenkinek az utolsó mondata – amit már nem szoktunk bevágni az adásba.
Te beszélgetsz a vendégeiddel, de a televíziózás csapatmunka. Mekkora stáb készíti az adásokat?
Ez egy nagy stáb, egy fantasztikus, inspiráló társaság. Igazi csapat. Azt hiszem, nemcsak én, hanem minden kollégám úgy érzi, hogy ez az igazi álommunka. Egy szerethető, összetartó társaság, elképesztő munkabírással. Rengetegszer túlóráztunk, amikor egy beszélgetés annyira izgalmasba fordult, hogy nem lehetett abbahagyni – gyakran este tizenegykor, de még éjfélkor is forgattunk. És ők minden alkalommal végigcsinálták ezt a maratoni tempót. Őszintén mondom: ez életem stábja. Több évtizede dolgozom a szakmában, de ilyen összetartó csapattal ritkán találkoztam. Nagy könnyebbség, hogy a csatorna, a VIASAT3 és a gyártócég, az UFA Produkció Kft. mindent beletesz a műsorba. Nem érzem, hogy bármi ki lenne spórolva a produkcióból.
A tévézésben amúgy számomra mindig a csapatmunka a legnagyobb élmény, és itt pontosan ez valósul meg. Rengetegen dolgoznak a produkción: operatőrök, hangmérnökök, technikusok, gyártásvezetők, szerkesztők, főszerkesztő, berendezők, felvételvezetők – és még sorolhatnám. A hangulat pedig az elejétől a végéig maga volt a csoda.
A spontánnak tűnő beszélgetések mögött legtöbbször igen alapos felkészülés rejlik. Hogy készül egy adás forgatókönyve?
Minden vendégnél készül egy előinterjú, de ezektől gyakran eltérek. Én is alaposan felkészülök: megnézem a podcastokat, amelyekben szerepeltek, elolvasom, ha írtak könyvet. A forgatás előtti napon pedig még egyszer végigmegyek mindenen.
A legfontosabb azonban, hogy magamban nagyon sokat gondolkodom az utazótársaimon. Amikor forgatunk, nagyjából azon az íven haladok, amit előre elterveztem, így pedig nagyon tudok figyelni rájuk – minden rezdülésükre, minden pillanatra. Ez kulcsfontosságú része a műsornak.
Soha nincsenek előre megírt kérdéseim, nincs nálam papír vagy cetli. Mindig arra figyelek, amit mondanak, és onnan viszem tovább a beszélgetés fonalát, amiről éppen szó van.
Két nap telefon és külső kapcsolatok nélkül. Hogy bírtátok?
Eszükbe sem jut. Pedig a vendégeink között akad olyan, aki telefon- és információfüggő – ahogy egyébként én magam is az vagyok, ezt nem is tagadom. Ha egy percre nincs nálam a készülék, máris hiányérzetem támad. Rengeteg chatben vagyok benne, munkahelyi és baráti beszélgetésekben egyaránt, és szinte kényszeresen figyelek mindenre, ami a telefonomon történik – legyen az hír, üzenet vagy éppen egy TikTok-videó.
Mégis, ezeken a napokon kifejezetten felüdülés egy ilyen digitális detox. A helyzet annyira intenzív és mindent kitöltő, hogy senkinek sem jut eszébe a telefonozás. A végén, amikor visszakapják a készüléket, gyakran inkább az a reakció: „Jaj, ne add ide, nem akarom tudni, mi történt az elmúlt két napban.”
Ezt saját tapasztalatból is mondom. A két évad összesen tizenhat forgatása után bátran kijelenthetem: tökéletesen megvoltam a telefonom nélkül.
Nem mindig egyszerű két napra bezárkózni valakivel egy szűk helyre. Voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben már kiraktad volna az utasodat?
Soha nem fordult elő, hogy bárkivel kellemetlen lett volna az együtt töltött idő. Sokan a vendégeim közül olyanok voltak, akiket már régóta ismertem, másokat viszont csak látásból vagy futólag. Köszöntünk egymásnak az utcán, váltottunk pár szót, aztán mindenki ment a maga útjára.
Az első évadban például ott volt Alföldi Róbert, a másodikban Pokorny Lia vagy éppen Vályi Pista – mindannyian olyanok, akikkel volt valamennyi közös múltunk, de sosem töltöttünk hosszabb időt együtt. Mégis mindenkinél azt éreztem: „hú, még maradnék, folytatnám a beszélgetést.” Ugyanez történt Cylával is, vagy például Falusi Mariannal, akivel korábban is ismertük egymást, de csak felületesen. Szerintem az adás óta barátok vagyunk.
Ez a műsor varázsa: akiket régóta ismertem – például Stohl Andrást –, jó volt újra látni más helyzetben. Akiket pedig kevésbé, azokkal különösen izgalmas volt találkozni, mert végre igazán megismerhettük egymást.
Karcsika nem mondta a hosszú utazások végén, hogy most már jobban szeretne valami otthonülős programot?
Dehogy mondta! Karcsi egy végtelenül intelligens kutya, és pontosan tudta, mi a helyzet. Már emlékezett az első évados forgatásra, amikor nagyon korán keltünk, akár hajnali 5 órakor. Bár általában ő sokáig alszik – gyakran a legtovább a családban –, most is izgatottan állt az ajtóban, és tudta, hogy hajnalban egy forgatási nap kezdődik. Tűkön ülve várta, hogy végre elinduljunk.
Imádja a forgatásokat, és teljesen tisztában van vele, hogy ez neki is munka. Nagyon szereti a változatosságot.
Írod már a vendéglistát a 3. évadhoz?
Még nem írom, de már elkezdtem gondolkodni rajta.
A televíziózás egy bonyolult műfaj. A nézettségre nincs ráhatásunk, és sokszor külső tényezők döntenek arról, hogy néznek-e egy műsort vagy sem – például az időjárás, a Formula 1 vagy egy nagyobb sportesemény. Ha azonban minden jól alakul, és minden úgy történik, ahogy szeretnénk, akkor remélem, hogy lesz folytatás, és már gondolkodom a lehetséges neveken.
Fotók: VIASAT3 / Udvardi Attila ; Déry Ágoston
