Az összeesküvés-elméletek kieszelőin és zavaros fejű terjesztőin többnyire csak mosolygunk, kínunkban legyintünk rájuk, legfeljebb elképedünk. Mindenesetre legtöbb esetben azt lehet remélni, hogy az emberi civilizáció ezen egyelőre szűknek tartott rétege nem képes nagy károkat okozni, maximum magának árthat. Aztán néha úgy járunk, mint amikor a megbillenő hajó fedélzetén mindenki átrohan a túloldalra, és attól borul fel végül a jármű.

Szerző: Bőhm Kornél | kríziskommunikációs szakértő

E-mail: info@bohmkornel.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bejelentette, hogy Orosházán egy olyan mezőgazdasági körzet szenvedett súlyos jégkárt, ahol egyébként telepítve van a pusztító jégesőket megakadályozó jégkármérséklő rendszer. Csak éppen nem voltak bekapcsolva a csillagászati árú generátorok, mivel az üzemeltetőket halálos fenyegetések érték az aszályos időszak alatt. Ekkor terjedt el ugyanis széles körben, hogy a jégkármérséklő berendezések felelősek azért, hogy az eső „nem esik le” a felhőkből. A helyzet odáig fajult, hogy nyáron két tucat gazdálkodó verődött össze az egyik jégelhárító rendszert üzemeltető ember házánál lincselési szándékkal. A helyzet tarthatatlanná vált, így a békésebb utat választva a körzetben leállították a rendszert – ennek meg is lett az eredménye a minapi súlyos természeti csapás következtében.

Jó pár évvel ezelőtt is gyanúba keveredett az ezüst-jodidot levegőbe juttató, a reáltudományok szabályai szerint leírható működési elvű rendszer. Akkor a kecskeméti Mercedes-üzemről terjesztették el, hogy a legyártott nagy értékű autókat úgy védik meg a jégkártól, hogy a telep fölött eloszlatják a felhőket, és emiatt a környéken több jeges eső esik. Hiába a tudományos magyarázat, a számtalan meggyőző érv, az összeesküvés-elméletek állításait megsemmisítő cáfolat – a makacs tévhitek annyira fertőzőek, hogy annak idején az önkormányzatnak és a Mercedesnek is hivatalos választ kellett adnia a bornírt vádakra.

Az orosházi eset mintapéldája is lehetne annak, amikor „instant karmaként” lecsap a valóság. Ugyanakkor nemcsak azok a gazdák kapták a nyakukba az égi áldást, akik erőszakos fellépéssel meg akarták hajlítani a tér-idő kontinuumot, hanem mindenki más is, aki a térségben él és gazdálkodik. A boszorkányüldöző futóbolondok sodorták tehát ezúttal bajba a csendes többséget, ahelyett, hogy a mainstream nyugodt erő, a hatóság érvényt szerzett volna a valóságnak.

A konteóhívők számos elméletüket úgy tudják követni, hogy azzal a többségi társadalmat nem terhelik, nem veszélyeztetik. Egy sugárzásvédőnek szánt alufólia sisak viselése senki számára nem hordoz veszélyt magában. Az a napokban idehaza történt eset, amikor egy pár azzal a felkiáltással akarta megtagadni a rendőri igazoltatást, hogy a rendőrség egy Magyarországot üzemeltető izraeli cég tulajdonában van, határeset a közveszélyességet illetően. A kötelező oltásoknak az autizmus – ezerszer cáfolt – „elkapása” miatti megtagadása viszont veszélyezteti az egyéni érdekképviseletre még nem képes kiskorúakat, és szabad utat enged rég elfelejtett betegségek újbóli elszabadulásának a többségi társadalom szerint. A Bill Gates-féle mikrocsipek miatt a koronavírus elleni védőoltást fel nem vevő csoportok ugyanígy a nyájimmunitás elérését tették, teszik lehetetlenné. A közszájon forgó konteók tehát olykor ártalmatlanok, olykor viszont súlyos árat fizethet értük az egész közösség.

Mindazok, akik kríziskommunikációval foglalkoznak az ehhez hasonló ügyekben, nehéz terhet cipelnek a hátukon. Jól tudjuk, hogy a vakhittel és az emóciókkal szemben a racionális érvek szinte tehetetlenek. Hiába bármilyen cáfolat, észérv, józan belátásra való felhívás, mindez meg sem karistolja a véleménybuborék masszív külső burkát. Egy Mark Twainnek tulajdonított bonmot alapján azzal is rég tisztában vagyunk, hogy „a hazugság már félig megkerülte a földet, amikor az igazság még csak a cipőjét fűzi”, magyarán az unalmas és sokszor bonyolult valóságot sokkal nehezebb a kritikus tömeghez eljuttatni, mint a színes, pofonegyszerűnek ható – és persze rémisztő – álinformációkat. A kríziskommunikációs aktivitás tehát rabló-pandúr játékra kényszerül egy olyan szabályrendszerben, ahol a rabló gyorsabb, ügyesebb, és még előbb is indult útnak.

Ha ez így túlságosan sötéten festene, vizsgáljuk meg, miért nem kell azért lábhoz tett fegyverrel küzdenünk. A kríziskommunikáció széles arzenáljából válogathatunk a konteókkal szembeni küzdelemben is.

Nem lehet például túlbecsülni a korai felismerés jelentőségét. A krízisek elsöprő hányada nem előjelek nélkül csap le. Más kérdés, hogy sokszor csak utólag tudjuk beazonosítani, milyen jelekre kellett volna fókuszálnunk, hogy időben detektáljuk a problémát. Ezzel együtt érdemes folyamatosan végeznünk, végeztetnünk például social listening szolgáltatást, igénybe vennünk olyan szoftveres segítséget, amely 0–24 órában figyeli a közösségi médiát, az online tér minden szegletét, és képes jelezni, ha valahol számottevően megnő a számunkra fontos kulcsszavak sűrűsége, vagy éppen nem túl hízelgő, nem pozitív kontextusban beszélgetnek róluk az interneten.

Ez a taktikai eljárás tulajdonképpen egy nagyobb, átfogó stratégia része, amelyet issue managementnek nevezünk. Az issue-k („ügyek”) olyan lopakodó krízisek, amelyek a jelenben még (!) nem jelentenek problémát, de ha kezeletlenül hagyjuk őket, egyik pillanatról a másikra válság pattanhat ki belőlük. Az orosházi esetben ilyen issue lehet a jégkármentesítő rendszerrel szembeni bizalmatlanság, amely nagy valószínűséggel meg nem értésből, ismerethiányból – is – származhat. Értelemszerű, hogy a krízis megelőzésének egyik eszköze a piaci-társadalmi edukáció, célzott kommunikációs kampány lehet, amely jól érthetően, megfelelő meggyőző erővel, könnyen fogyasztható formában juttatja el a tényeket a stakeholderekhez. Ennek része lehet, ha az érintettek szemében hiteles szereplőt (szakmai influencert, véleményvezért) is bevonnak a meggyőző-felvilágosító aktivitások sorába.

Az összeesküvés-elmélet veszélyességi faktorától függően felmerülhet a határozottabb jogi-hatósági eszközökhöz folyamodás is. Ahogyan a Covid tombolása idején is láthattuk, a rémhírterjesztés, a köznyugalom megzavarására alkalmas tévhitek gerjesztése már minősített bűncselekmény lehet, amellyel szemben akár a hatósági erővel való fellépés sem elképzelhetetlen.

A konteógyártás és -terjesztés mellett nem egyszer fizikai aktivitásra, összecsapásra is sor kerülhet – ahogyan ez például az orosházi körzetben lincselésre készülő gazdák esetében kis híján megtörtént. A kirívóan veszélyes cselekményekkel szembeni fellépésben – a hatósági intézkedésekkel párhuzamosan – a kríziskommunikációnak a kedélyek csillapításában, a csendes többség megnyugtatásában van elsősorban szerepe.

És ha már kríziskommunikációról beszélünk: elmaradhatatlan a krízis utáni tanulságok beépítése a további kommunikációs stratégiába. Ehhez szükséges elemezni és megérteni a lezajlott eseménysort, és ilyen módon felvértezve kell várni a következő összeesküvés-elméletekkel szembeni küzdelmet.

Fotó: Raychel, Sanner, Unsplash