Növekvő utasforgalom, fejlődés és fenntarthatóság jellemezte a budapesti repülőtér elmúlt évét. A Budapest Airport gálaest keretében díjazta a legkiemelkedőbb kereskedelmi, légitársasági és környezetvédelmi partnereit, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a közép-kelet-európai régió leggyorsabban fejlődő légikikötője maradjon.
Több mint 16 millió utas, 135 ezer tonna légi teheráru, fejlődés és fenntarthatóság – így lehetne összefoglalni a Budapest Airport 2019-es évét. Magyarország kapuja növekedési ütemével messze meghaladja az európai átlagot. A budapesti repülőtér a régió legnagyobb munkaadója is egyben, ahol légitársaságok, hatóságok és egyéb vállalatok dolgoznak közösen az utasok kényelméért és biztonságáért. A közös munka elismeréseként a Budapest Airport gálaünnepségen díjazta az elmúlt év legkiemelkedőbb partnereit.
„A Budapest Airport sikerének kulcsa az együttműködés, épp ezért nagyra becsüljük azokat a partnereket, akik hozzájárulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér regionális elsőségéhez” – mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Az előrejelzések szerint néhány éven belül a repülőtér utasszáma elérheti a 20 milliót, ezért a következő időszakban többmilliárd forintot fordítunk repülőtér-fejlesztésre, hogy a megnövekedett utasszámot egy kibővült, kényelmes repülőtéri környezetben szolgáljuk ki.”