Szombaton a Levantéhoz látogatott a címvédő, és megszenvedett a három pontért.
A Mallorcán elért fölényes győzelem után Valenciába ment a bajnoki cím védője, és nagyon megszenvedett a szervezetten védekező és jól kontrázó Levante ellenében. A mérkőzés képe meglehetősen egyoldalú volt, a hazai csapat összes játékosa a tizenhatos környékén védekezett, a csatáraik sem nagyon merészkedtek messzebb a saját térfelük közepénél – néhány gyors kontrát leszámítva, amikor viszont gyorsvonatként száguldottak Garcia kapuja felé. A Levante a 15. percben meg is szerezte a vezetést Romero szép góljával, majd a félidő ráadásában meg is duplázta az előnyét, egy erősen vitatható tizenegyesből, amikor egy nem túl erős lövés lepattant Balde alkarjáról. A büntetőt Morales magabiztosan értékesítette.
A Barcelona tehát komoly hátrányban vonult a pihenőre. Nem tudjuk, Flick pontosan mit mondott a katalánoknak, mindenesetre a második félidőt egészen más szellemben kezdték. Pedri, a csapat mágusa a 49. percben távoli lövésre szánta el magát, és a bomba védhetetlenül vágódott a hazai kapuba. Három perccel később Ferran is betalált, az 51. percben máris döntetlen volt az állás.
Ettől kezdve viszont megint csak szenvedett a Barcelona, futószalagon vezetett támadásai nem hoztak kapufánál többet. Egészen a 91. percig, amikor Yamal beadását a kétségbeesetten menten igyekvő Elgezabal a saját kapujába fejelte.
A katalánok szenvedtek, de zsebre tették a három pontot. Ellentétben a rivális Atlético Madriddal, a matracosok hazai pályán nem bírtak az Elchével. Az 1:1-es végeredmény már a 15. percre kialakult. A madridi csapat két forduló után egyetlen ponttal szerénykedik a táblázaton.
Vasárnap eset a Real Madrid Ovideóban lép fel.
Pénteken játszották
Betis–Alavés 1:0
Szombati mérkőzések
Mallorca–Celta Vigo 1:1
Atlético Madrid–Elche 1:1
Levante–Barcelona 2:3
Vasárnap játsszák
Osasuna–Valencia
Real Sociedad–Espanyol
Villarreal–Girona
Oviedo–Real Madrid
