Kosaras Klaudia: „Egy számjegyű növekedéssel számolunk”

Kiemelt Márkaépítők Közössége

Az Atmediánál Kosaras Klaudia kereskedelmi igazgatónak tettünk fel néhány kérdést a televíziós piac kapcsán. 

 

Hogyan alakul az év végi csúcsidőszak a televíziókban? Idén is megteltek a reklámblokkok?

Igen, megteltek, de felkészültünk rá. Két fontos szempontunk volt a tervezéskor: a kereslet kielégítése és a hirdetők által régóta várt minőségi javítás. A várható keresletnövekedést figyelembe véve idén év közben módosítottuk a szezonindexeket az augusztustól decemberig tartó időszakra vonatkozóan, ugyanakkor ezt az aktuális hónapok rendelési határideje előtt publikáltuk, nem egyenlő tehát a market indexszel. Így az új szezonindexekkel az ügynökségek és a hirdetők előre tudtak számolni, már a médiaterv készítése során. Ezzel párhuzamosan pedig, reagálva a hirdetői igényekre, volt lehetőségünk kismértékű reklámidőzárásra is, elsősorban az éjszakai idősávban, és ennek hatására máris csökkent a nullás szpotok aránya. Mindez azt eredményezi, a növekvő kereslet mellett is biztosan szállítunk a negyedik negyedévben is. Évek óta nem volt olyan, hogy Q4-ben ne legyen alulszállítás – ez idén az Atmediánál megvalósul.

 

A televíziók nézettségére nem lehet panasz, de a GDP alakulása finoman szólva sem biztató. Sikerül teljesíteni a 2024-es terveiteket?

Az idei évre vonatkozó terveinket sikerül teljesítenünk: az áremelések ellenére a televízió esetén reálértéken egy számjegyű növekedésre számítunk, a digitális portfóliónk is jól teljesített, a rádió pedig – ahogy most látjuk – a teljes piac átlaga fölött nő. Ez utóbbiban óriási szerepe van a MiértRádió? iparági összefogásnak is. Mindezt látva elégedett vagyok az idei évvel.

 

Az előző év 20 százalékos áremelése után a mostani Big Picture-ön 15 százalékos áremelést jelentettél be. Számítasz arra, hogy a továbbiakban is két számjegyű korrekciókra lesz szükség?

Igen, de ez a 15 százalék az év közben megemelt szezonidexek miatti magasabb bázishoz képest valójában „csak” 11 százalék. Egészen biztosan szükség lesz a továbbiakban is két számjegyű korrekcióra.

A kereslet az áremelések ellenére nem esett vissza. De ez csak az egyik aspektus. A másik a költségek, hiszen 2020 után a gazdasági körülmények hatására – Covid, háború, EUR- és USD-árfolyam, infláció, energiaár-robbanás – nagyon fontos szempont lett a költségoldal is. Ki kell termelni a rengeteg nagy formátumú saját gyártású műsort, a filmcsomagokat, a licencdíjakat és a sportjogdíjakat is, amik mind megdrágultak.

Ezek mellett ott a folyamatos hirdetői igény a minőség javítására, a hatalmas reklámzaj csökkentésére. A reklámzaj akkor csökkenthető, ha bezárunk kereskedelmi másodperceket, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha kevesebb időből is képesek vagyunk kitermelni a szükséges bevételeket – ez is az áremelések irányába terel tehát. De ne felejtsük el, hogy a magyar televíziós piac továbbra is az egyik legolcsóbb a régióban.

 

Hogyan alakulnak az éves tárgyalások, az ügynökségek és a márkatulajdonosok jövő évi vállalásai?

Haladunk! A hirdetők jellemzően belátják az áremelés szükségességét, de különbözőképpen reagálnak. Van, aki növeli a budgetjét, de van olyan is, akinek ez nem áll módjában. Elmondható, hogy jellemzően egyre fontosabbak a minőségi paraméterek, és alkalmanként irreális elvárások is megfogalmazódnak.

 

Mi a prognózisotok a jövő évi költések növekedésére?

A tárgyalások során körvonalazódó éves vállalásokban vannak ugyan kilengések, de összességében kisebb mértékű, egy számjegyű növekedéssel számolunk.

 

Idén 15 éves az Atmedia

Guttengéber Csaba

A kereskedőház születésnapi rendezvényén, amelyet a Big Picture után tartottak, Guttengéber Csaba ügyvezető mondott rövid ünnepi beszédet:

„2010-ben indultunk kábel/tematikus televíziós kereskedőházként, aggregáltuk az akkori long tailt. Hat évvel később csatlakozott a portfóliónkhoz a köztévé és a TV2 Csoport, majd 2017-ben beléptünk a rádiós, 2018-ban pedig az online piacra, aztán 2021 végén saját podcastplatformot indítottunk.

Tévés portfóliónk jelenleg tíz médiatulajdonos 48 nemzetközi és hazai csatornájából áll – ezzel piacvezetők vagyunk. Digitális portfóliónk a második legnagyobb elérést biztosítja a piacon 26 kiadó 66 weboldalával és a legnagyobb jogtiszta videóinventoryval. Rádiós portfóliónk pedig verhetetlen, összességében 80 százalék fölötti heti elérést biztosít, még a fiatalabbak esetén is.

Büszke vagyok a megtett útra, a profi szakmai munkát végző kollégáimra, a médiapartnereinkre, valamint az ügynökségek és a hirdetők bizalmára. Köszönöm mindannyiuknak!”

 

Az interjú és a születésnapi megemlékezés a Márkamonitor 2024/4. számában jelent meg. 

SOCIAL MEDIA