Kevesebb, mint az adósok 1%-a élt a kintlévőség-kezelő által vállalt önkéntes moratóriummal 2020-ban

Hírek Kiemelt

Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalata, az EOS éves jelentése szerint a lakosság igyekezett törleszteni azokat a lejárt adósságait, amelyekre nem vonatkozott az állami hitelmoratórium.

 

A 2020-as év a kintlévőség-kezelési piacon is jelentős bizonytalanságot eredményezett. Bár tavasszal kiderült, hogy az állami moratórium nem vonatkozik a már lejárt, és kintlévőség-kezelőknél található tartozásokra, a piac egyik vezető szereplője, az EOS Magyarország önkéntes moratóriummal igyekezett segíteni a járvány miatt bajba került adósokat.

Az év első negyedében jelentős bizonytalanságot tapasztaltunk a teljes gazdaságban, mivel az engedményezők és a bankok sem láthatták előre, hogy pontosan milyen módon kezeli majd a válságot a kormány, milyen intézkedések mely cégekre, és milyen időtartamban vonatkoznak majd. Ez a bizonytalanság azzal járt, hogy az engedményezői piacon jelentős lassulást regisztráltunk” – mondta el Lencsés Tamás, az EOS Faktor Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az EOS által bevezetett önkéntes moratórium kétszer 3 hónap időtartamra vonatkozott, ami azt jelentette, hogy amennyiben egy adós a járvány által okozott helyzetre hivatkozva kért méltányosságot, legfeljebb 6 hónapra kaphatott felmentést a törlesztés alól. „A tapasztalatok alapján az adósok kevesebb, mint 1%-a élt a lehetőséggel, ami azt jelzi, hogy a lakosság a hitelmoratóriumnak köszönhetően felszabadult forrásait tudatosan próbálta a már lejárt adósságai törlesztésére fordítani. Bár a vállalt önkéntes moratórium lejárt, vállalati missziónkkal összhangban továbbra is keressük a lehetőségeket, hogy a válság miatt bajba került adósok számára a szokásos, rugalmas megoldásokat az adósokkal közösen megtaláljunk” – tette hozzá Lencsés Tamás.

A második hullámban az engedményezések piaca szinte teljesen kiürült, mivel nem lehet felmondani lejárt követelésekhez tartozó szerződéseket, 2021-ben azonban már látszanak jelei az engedményezések újraindulásának. „Már regisztráltunk követeléscsomag-értékesítéseket, azonban ezek mind mennyiségben, mind értékben egyaránt messze elmaradnak a korábbi évektől. Láthatóan az engedményezők kivárnak, érthető módon látniuk kell, hogy a hitelmoratórium lejártát követően milyen követelések szerepelnek majd a könyveikben.”

Az EOS Magyarország jelentése szerint egyértelműen a vakcinák érkezésétől és beadásától függ, hogy mikor indulhat újra a pénzügyi és szolgáltatói piac, azonban a helyzet jelentősen különbözik a 2008-as válság időszakától. „Míg a korábbi válság közvetlen oka egyértelműen a túlhitelezés volt, most inkább egy tudatosabb és megtakarítóbb attitűd jellemzi a lakosságot. Azt látjuk, hogy a gazdaságban most több tartalék van, mint 13 évvel ezelőtt. Jelenleg a harmadik-negyedik negyedévre várjuk a gazdaság és az engedményezési piac újraindulását” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

2020 elején még optimista várakozással indult az év, mert bár az EOS-nál is folyamatosan elemezték a helyzetet, úgy tűnt, hogy a járvány nem fogja döntő módon befolyásolni a napi munkafolyamatokat, azonban március elején gyakorlatilag néhány nap leforgása alatt kellett átállni a vállalatnak a távmunkára. „A helyzetünk szerencsésnek volt mondható, mivel az EOS Magyarországnál nem sokkal a járvány kezdete előtt vezettük be az otthoni munkavégzés szabályozott módját, így az átállás nem okozott jelentős fennakadást az üzletmenetben” – mondta el Kovács Viktória, az EOS Faktor Zrt. HR igazgatója.

A vállalat az első hullám elején a kollégák felét helyezte home office-ba, majd júniusra szinte a teljes alkalmazotti állomány otthonról dolgozott. Ennek a folyamatnak a legkomplexebb része az IT infrastruktúra felkészítése, a különböző nyilatkozatok és hivatalos iratok adminisztrációja távoli volt. A vállalat munkatársai közel 90%-ban jelenleg a második hullám alatt is otthonról dolgoznak. „A válság rákényszerített minket arra, hogy újragondoljuk költségstruktúránkat, és elsődleges célunk a munkavállalók megőrzése lett, amelyet sikerült elérnünk. Az EOS Magyarország a válság ellenére is kiemelkedően stabil, és sikeresen megőrizte a minőségi szolgáltatás alapjául szolgáló szakértelmet” – mondta el a HR szakember.

SOCIAL MEDIA