216 kilométeres akvaduktjával és páratlan termálfürdőivel a mai Tunéziában található Karthágó a Római Birodalom egyik gyöngyszeme volt, aminek szépségére mindig is büszkék voltak. Alatta azonban egy másik város húzódik, amelynek civilizációja már akkor körbehajózta Afrikát, amikor Róma még csak egy nyomortanya volt – világít rá az Ókori megapoliszok című dokumentumsorozat, amely május 7-től keddenként 21:00 órakor látható a Viasat History műsorán.
A Földközi-tenger partjára épült Karthágó pedig a kor egyik legnagyobb kereskedelmi központjává vált, ahol az Afrikából származó elefántcsonttal, arannyal és rabszolgákkal kereskedtek a nagyobb városokból érkező gazdag vevőkkel. A várost a tenger felöl 15 méteres falak, a sivatagra néző oldalán pedig egy bástyákkal felvértezett, 9 méter vastag hármasfal védte. A tengeren egy 300 méter széles és egy kilométer hosszú kikötő várta közel 200 dokkal a hajókat (ezek kőből készült maradványai még ma is láthatók).
Nem csoda, hogy Karthágóra sok hódítónak fájt a foga: Róma i.e. 264-en szállt hadba a Karthágói Birodalommal, a két óriás közötti küzdelem bő egy évszázadon át tartott. Róma figyelme csak a szárazföldi hódításokat követően irányult a tengerekre, akkor viszont nagyon gyorsan befolyást akartak szerezni a vizeken. Karthágó rövid időn belül elveszítette a flottáját és a hadseregét, ezért csak az istenekben bízhattak: templomokat emeltek és itt áldozatokat mutattak be. A régészek a templomok romjai között több tízezer terrakotta urnára bukkantak, ezekben állatok és gyerekek égett csontjaival. Az ókori görög szövegek szerint a karthágóiak az istenek kiengesztelése érdekében képesek voltak feláldozni az első fiaikat, méghozzá úgy, hogy máglyára vetették őket – más vélekedések szerint viszont a szegényektől vásároltak gyerekeket, akiket feláldoztak. Az urnákban magzatok, koraszülött csecsemők és fogyatékkal rendelkező gyerekek maradványait is megtalálták. Egyes vélekedések szerint ezek a híresztelések csupán a karthágóiak lejáratását szolgálták, de egy biztos: a háború közeledtével az áldozatok megszaporodtak.
A várost végül egy három évig tartó ostrom után Scipio hadvezér foglalta el i.e. 149-ben. A karthágóiak úgy tartottak ki, hogy egyáltalán nem voltak fegyvereik, még a kötelet is asszonyaik hajából fonták, de végül kimerültek. A győzelmet követően a rómaiak teljesen elpusztították a várost, a legendák szerint még a földeket is sóval szórták be.
A romokból aztán Caesar elképzelését követve Augustus császár új várost emelt, ugyanis Róma búzaszükségletének kétharmada Afrikából származott, ehhez kikötő szükségeltetett, továbbá a Caesar idején kibővült hadsereg veteránjainak is szükségük volt új városokra, ahol letelepedhettek. Az viszont szóba sem jöhetett, hogy ugyanazt a várost építsék fel a romokból: a régi Karthágónak az emlékét is el akarták törölni, így egy teljesen új megapolisz született egymással kereszteződő főutakkal, vízvezetékekkel, fórummal, templomokkal és a sokszor megénekelt fürdőkkel.
