Hírek

Az új magyar animációs mesehős kalandjainak második felvonása ingyenesen lesz látható

Janó Manó első évadát több mint egy millióan látták a világhálón, így minden bizonnyal sok családnak örömet okoz, hogy a friss, második évad, a Janó Manó És A Csodálatos Bolygolyóbis december 13-ától ingyenesen megtekinthető lesz az interneten.   Janó és unokahúga, Jana ezúttal 13 izgalmas epizódon keresztül az egész bolygó megmentésén fáradozik. A közel három […]

Tovább olvasom

Nyíregyházi és hatvani diákok nyerték a Tudáspróbát

Idén is több mint kétezer általános iskolába küldte el a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) a felhívását, hogy vegyenek részt a szakmai szövetség Okostányér Országos Diák Tudáspróbáján, amely az Auchan Alapítvány támogatásából valósulhatott meg.   A versenyre nevezett 825 csapatnak először egy húsz kérdésből álló online tesztsort kellett kitölteniük az egészséges táplálkozásról, amihez nagy segítség […]

Tovább olvasom

Az EU-s cégek 22%-át támadták már meg

Az Eurostat kutatása szerint 2021-ben a legalább tíz alkalmazottat foglalkoztató uniós vállalkozások több mint ötöde (22 százaléka) tapasztalt olyan biztonsági incidenseket, amelyek hatására többek között adatok semmisültek meg vagy rongálódtak, illetve bizalmas adatok kerültek nyilvánosságra.   Ráadásul a ViVeTech tapasztalatai szerint a zsarolóvírusok és az adathalász támadások egyre több mikro-, kis- és közepes vállalkozást is érintenek, […]

Tovább olvasom

Bajnokok Ligája: idegenben nyertek fontos meccseket a nagyok

Kedden nyolc mérkőzést játszottak a BL alapszakaszának 6. fordulójában. Különösen izgalmas kérdés volt, folytatja-e hibátlan szereplését az eddig ötből öt meccset megnyerő Liverpool, és hogy kimászik-e a gödörből a kiesés szélén egyensúlyozó két gigász, a Real Madrid és a PSG.    Szoboszlaiék igen jó iramú mérkőzést játszottak Gironában. Bár sovány győzelmet arattak, és a hazaiaknak […]

Tovább olvasom

Az üzletekben még december 24-én is vásárolhatunk

A Penny Magyarország számára fontos, hogy vásárlóinak az ünnepek alatt is biztosítsa a bevásárlást, ugyanakkor az ünnepi nyitva tartás kialakításában a munkavállalók iránti elkötelezettség is döntő szerepet játszott. Ennek eredményeként december 24-én az üzletei nyitva tartanak, és országszerte 12 óráig várják a vásárlókat. A Szenteste napján is dolgozó munkatársakat az általános juttatások mellett egy rendkívüli […]

Tovább olvasom

A médiaköltések többségét már most is algoritmusok irányítják

Továbbra is lendületesen fejlődik a világ reklámpiaca: A Dentsu Global Ad Spend Forecasts című elemzés adatai azt mutatják, hogy miközben idén várhatóan 6,8 százalékkal nő a globális reklámköltések összértéke, 2025-ben – annak ellenére is, hogy jövőre kevesebb sporteseményhez és választásokhoz kapcsolódó kampányra kerül sor – további 5,9 százalékkal bővül az reklámiparba áramló pénz mennyisége. Mindez […]

Tovább olvasom

Átadták a K&H önkormányzatoknak meghirdetett fenntarthatósági pályázatának díjait

Két kategóriában lehetett jelentkezni az idei pályázatra: az év társadalmi teljesítménye, valamint az év környezetvédelmi teljesítménye. Településméret szerint alkategóriákra bontották a pályázatot annak érdekében, hogy nagyobb esélyegyenlőséget biztosítson a kisebb települések számára is. A beküldött munkákat szakmai zsűri értékelte.   „Évek óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy fenntartható fejlődést célzó intézkedésekkel óvjuk a bolygót. Tesszük […]

Tovább olvasom

Karácsonykor legtöbben gyermekek javára terveznek adományozni

A Yettel idén már ötödik alkalommal mérte fel a magyarok karácsonyi szokásait a kapcsolattartástól az ajándékozáson keresztül az adományozásig. Utóbbival kapcsolatban többek közt megvizsgálták, hogy terveznek-e adományozni a megkérdezettek, és ha igen, kiket, mivel és milyen összeggel támogatnak majd.   A válaszadók háromnegyede általában szokott adományozni vagy önkénteskedni. Tavalyhoz képest valamennyivel emelkedett azok száma, akik […]

Tovább olvasom

Ez volt az öt legnépszerűbb belföldi úti cél ősszel

A Szallas.hu őszi eredményeiből kiderült, hogy a turisztikai régiók közül a foglalásokból legnagyobb arányban Észak-Alföld, a Balaton és Budapest-Közép-Dunavidék részesültek. Észak-Alföldön Eger, Debrecen, Nyíregyháza, Hajdúszoboszló és Szilvásvárad volt a sláger. A balatoni települések közül Siófok, Hévíz, Balatonfüred, Zalakaros és Keszthely vonzotta a legtöbb vendéget az őszi időszakban. Az összesített országos lista élére pedig Budapest, Eger, […]

Tovább olvasom

Ilyen autókat használ majd az Újpest FC

A Schiller Autó lesz Magyarország egyik legpatinásabb futballklubja, az Újpest FC mobilitási partnere. A csapat sportolói, edzői és menedzsmentje így a jövőben környezetbarát, öntöltő hibrid elektromos Toyota és Lexus személyautókat és Toyota kisbuszokat használhatnak majd.   A Toyota márka képviseletét 2003, a Lexus márka reprezentációját pedig 2021 óta ellátó Schiller Autó 24 öntöltő hibrid elektromos […]

Tovább olvasom