Az ABB AbilityTM Data Center Automation vezető helyen áll azon megoldások között, amelyekkel a világ egyre bővülő információs csomópontjainak komplex energia- és üzemeltetési igényei kezelhetők. Az adatközpontok állnak a digitális forradalom élén. A világszerte keletkező digitalizált információik zöme ezeken az egyre nagyobb terjedelmű létesítményeken áramlik át. Ezeknek az információs csomópontoknak az adattárolási és biztonsági mentési igényei olyan óriásiak, hogy a világ digitális információk iránti „éhsége” már csak zettabyte-ban (1 zettabyte = 1024 byte) mérhető.
A technológiai kihívások messze meghaladják az adatfeldolgozás lehetőségeit. A modern adatközpontokban sorakozó nagyszámú szerver hatalmas mennyiségű villamos energiát fogyaszt és üzemelése során rengeteg hőt termel.
Az Eureca adatai szerinti az Európai Unió területén működő adatközpontok 2017-ben 25%-kal több energiát fogyasztottak, mint 2014-ben. Az Eurace az Európai Bizottság által finanszírozott projekt, amelynek célja, hogy növelje az adatközpontokkal és azok energiafelhasználásával kapcsolatos ismereteket és tudatosságot.
Az Eureca számításai szerinti a 2017-ben kiadott „Despacito” című sláger ötmilliárd letöltést és streamelést generált, amihez annyi energia felhasználására volt szükség, mint amennyit Csád, Bissau-Guinea, Szomália, Sierra Leone és a Közép-afrikai Köztársaság lakossága együttvéve egy év alatt felhasznál.
Ebben a videóban betekintést kapunk az új központba.
Az ilyen nagyságú energiagazdálkodási feladatok irányítása, valamint az üzleti világban ma elvárt üzemelési hatékonyság és megbízhatóság biztosítása a fejlett technológia alkalmazásától és a mélyen gyökerező műszaki szaktudástól függ.
A szélessávú adatkapcsolat vezeték nélküli változatának megfelelő 5G globális bevezetése robbanásszerűen megnöveli a digitális adatok mennyiségét, aminek a kezelése egyre jobb energiagazdálkodási és üzemelési hatásfokot követel az adatközpontoktól. Más szavakkal: tovább nő a kereslet az ABB adatközpontokhoz kifejlesztett technológiai megoldásai iránt.
Ezért is tudott az ABB a világ egyik piacvezető beszállítójává válni az adatközpontok működés- és energiairányítási rendszereinek terén. Az Ericsson, a világ legnagyobb távközlési hálózati berendezés szállítója hasonló megfontolásokból bízta meg az ABB-t azzal, hogy tervezze meg a svédországi Rosersberg városában felépülő Global Information and Communication Technology Centerét.
A Global ICT Center kulcsfontosságú az Ericsson számára, mivel ezzel a létesítménnyel a világ különböző pontjain dolgozó mérnökei a nap 24 órájában távolról tesztelhetik a termékeket és a szolgáltatásokat még az előtt, hogy azokat az ügyfeleknek átadnák. A létesítmény megbízhatósága és folyamatos, hatékony üzeme döntő fontosságú az Ericsson sikeressége szempontjából.
Az ABB AbilityTM Data Center Automation megoldásnak köszönhetően a hatalmas, több mint 20 000 m2-en elterülő adatközpontot egy mérnökcsoport egyetlen helyiségből tudja felügyelni és vezérelni. Ezen a „központi idegrendszeren keresztül” az adatközpont mindhárom vezérlő rendszerét, azaz az épületfelügyeleti rendszert (BMS), az intelligens, automatikus funkciókkal rendelkező villamosenergia-irányítási rendszert (PMS) és az energiairányítási rendszert (EMS) egyetlen vezérlési pontról felügyelik. Az ABB szakértelmének köszönhetően a Global ICT Center energiamegtakarítást ért el, valamint csökkentette a működési és tőkekiadásait is.
„Az ABB ennél és a többi hasonló létesítményünknél stratégiai partnernek számít” – nyilatkozta Mikael Anckers, a Global ICT Center építési ügyekért felelős vezetője. „Az ABB által szállított BMS, PMS és EMS, amelyek itt egyetlen rendszerbe vannak integrálva, a létesítményünk „szívét és az agyát” alkotják. Az ABB megoldásának köszönhetően könnyebbé vált a létesítmény felügyelete. Ismerve az ABB-rendszer kiváló tulajdonságait, a jövőben nyugodtabban tudok majd aludni.”
Az Ericsson az ABB erőátvitel és automatizálás terén meglévő kiemelkedő szaktudását hívta segítségül. A projekt keretében az ABB a hűtővízhozamokat regisztráló elektromágneses áramlásmérőket, alállomási transzformátorokat, középfeszültségű kapcsolóberendezéseket szállított. Az ABB által szállított összes berendezést az automatizálási rendszer felügyeli és vezérli.
![]()
Az energiairányítás kulcsfontosságú
Az ABB technológiája lehetővé tette, hogy az Ericsson az üzemelés automatizálását és vezérlését a hardver és szoftver rendszerek mellett kiterjessze a villamosenergia-ellátási, a hűtési és az energiairányítási rendszerekre is.
Az adatközpontok nagyon energiaigényesek, hatalmas mennyiségű villamos energiát igényelnek, energiafogyasztásuk vetekszik egy kisebb városéval. Az ABB számításai szerint az adatközpontok adatforgalma a következő két évben 400 %-kal nő majd, így világszerte az adatközpontok villamosenergia-fogyasztása 60 gigawattra ugrik, és 2020-ra a világ áramfogyasztásának már 2,5%-át adja.
Mivel az adatközpontok méretben és számban is gyarapodni fognak, ezért a tulajdonosok és az ügyfelek egyaránt abban érdekeltek, hogy az energiafelhasználásukat körültekintően, okosan szabályozzuk. A becslések szerint az energiaköltségek a tulajdonlási költségek akár 40%-ra is rúghatnak. Ha az adatközpontok üzemeltetése nem válik hatékonyabbá és innovatívabbá, előbb vagy utóbb túlterhelik az országos villamosenergia-hálózatokat, ami – ha bekövetkezik – gátat szabhat további növekedésüknek.
A svédországi központú Ericsson egyértelmű előnyöket kínál az adatközpontok működtetése terén. Idesorolhatók a fenntartható energiaforrások, mint például a szél- és a vízenergia vagy azok az országos energiapolitikák, amelyek előnyben részesítik a megfizethető elektromos áramot.
![]()
„Ha összevetünk egy 10 megawattos svédországi adatközpontot egy hasonló teljesítményű németországi létesítménnyel, akkor a számítások szerint tízéves időszak alatt a Svédországban működtetett adatközponttal 50 és 100 millió euró közötti megtakarítást lehet elérni” – mondja Tomas Sokolnicki, aki a Business Sweden nevű kereskedelmi és beruházási tanács adatközpontokkal foglalkozó részlegének vezetője. „Ha az adatközpontot össze tudnánk kötni a Stockholmban működő távfűtő és -hűtő hálózatokkal – ahogy azt az Ericsson már meg is tette –, a városban 20 ezer lakás fűtését lehetne segíteni. Ezek olyan kiváló fenntarthatósági célok, amelyet bármelyik adatközpont-üzemeltető szívesen tűzne ki maga elé.”
Amellett, hogy az adatközpontokban termelt hő újrahasznosítása keretében hőt és meleg vizet lehet biztosítani a helyi lakosoknak, az Ericsson Global ICT Center hideg vizet kap vissza a várostól, amellyel a központ szervereit tudja hűteni. Ezeknek a hőátadási műveleteknek a hatékony kezelését az ABB vezérlőrendszere teszi lehetővé, aminek az alkalmazása egy hatékonyabb és fenntartható globális gazdasági jövőt ígér.
