Folytatódik a Szerencsekerék

Hírek Kiemelt

A nyár sikerműsora lett a Szerencsekerék, amely az első széria eddigi négy hete alatt a nézők egyik nagy kedvencévé vált. A Kasza Tibi által vezetett vetélkedő augusztus 22-én, vasárnap ér véget, a közönség azonban hosszú távon nem marad Szerencsekerék nélkül: hamarosan ugyanis a második évaddal folytatódik majd a műsor.

A jól ismert vetélkedő húsz év után tért vissza a TV2-re és az idei nyár egyik igazán sikeres műsora lett. Kasza Tibi műsorvezetésével, megújult formában július 19-én startolt az új évad, amely augusztus 22-én, vasárnap búcsúzik az utolsó résszel, amit a Totem című kalandreality első adása követ. A Szerencsekerék folytatásra viszont nem kell sokat várni, hiszen a TV2 berendelte a második évadot, amelynek forgatási előkészületei hamarosan el is kezdődnek.

A nézettségi adatok alapján elmondható, hogy a Szerencsekerék a hétköznap esték egyik legnézettebb műsora mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

Az eddig adásba került 20 rész átlagos közönségaránya 14,0% a 18-59 évesek körében, 14,4% a 18-49-es korcsoportban és 15,4% a teljes lakosság körében. Utóbbi esetében a Szerencsekerék volt a legnézettebb műsor a saját idősávjában (A4+, vizsgált időszak: 2021. július 19-2021. augusztus 13.). A teljes lakosság körében a legnézettebb adás a július 19-i volt, 677 ezres átlagos nézőszámmal (AMR). A teljes piacot vizsgálva, a Szerencsekerék állt a műsortoplisták élén is a július 19-i héten, mindhárom korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+). Az utóbbi hetekben éleződött a verseny és ugyan már nem a Szerencsekerék az első, viszont előző héten csütörtökön és pénteken is (augusztus 12-13.) megnyerte saját idősávját a 18-49 évesek körében. A Szerencsekereket választotta a legtöbb néző az RTL Klub Keresztanyujával szemben is, tehát abban az idősávban, amikor a két műsor egymással szemben futott csütörtökön és pénteken*.

Forrás: Nielsen Közönségmérés/TV2 Kutatás

Az elemzésbe a Szerencsekerék TV2-es adásai kerültek

*augusztus 12. 20:04-21:19 – TV2: 16,8% SHR, RTL Klub 15,0% SHR; augusztus 13. 20:04-21:16 – TV2: 16,3% SHR, RTL Klub 13,9% SHR; Célcsoport: A18-49

SOCIAL MEDIA