Elkezdődött a Survivor – Generációk harca!

Tejszínhub

A törzsek háborújával megkezdődött a harc a Survivor címért és a 20 millió forintért. Az eddigiektől eltérően három törzs, három korosztály csap össze és igyekszik bizonyítani rátermettségét a világ legkeményebb realityjében, ahol az idei évadokban először egy szerelmes pár is elindult, akik választott taktikája próbára teszi őket is.

 

„Minket kipécéztek” – mindkét csapat a Buhawi törzset támadta az első játékban

A Survivor idei évadában a generációk csapnak össze, így különböző korosztályok mérkőznek meg egymással. Korábián Tamás szerint a versenytársaik a Buhawit, azaz a huszonévesek törzsét tartották a leggyengébbnek, így rájuk szálltak, ami igencsak megnehezítette a dolgukat a legelső játékban.

 

„Ki hozta és minek?” – A Karagatan törzs egyik tagja elektromos eszközt vitt magával a szigetre

A játék második részében a túlélők egy piactéren fosztogattak: perceik voltak csupán arra, hogy a leghasznosabb eszközöket gyűjtsék össze, amit később a szigetre vihettek. A Karagatan törzs válogathatott először, a nagy kapkodásban azonban Zümi egy olyan tárgyat ragadott meg, aminek nem sok hasznát veszik majd áram nélkül. A váratlan szerzemény mellett a kékek ellenfeleikre is gondoltak, és egy nagyon fontos eszközt meghagytak a Jarakay törzsnek.

 

„Mondanám, hogy te leszel a kedvencem, de nem” – Zera és Attila már az első napon egymásnak feszültek

Bojnár Attila és Albert Erika Zera alig érkeztek meg a Jarakay törzs táborhelyére, máris összeszólalkoztak. A csapattársaik nem igazán értették, hogy miért is pattant ki közöttük ez az adok-kapok, Fabó Emma is kíváncsian figyelte a szemük előtt kibontakozó konfliktust.

 

A Jarakay törzs tagjai tamponnal gyújtottak tüzet

Bojnár Attila szeretett volna tüzet rakni, ami ugyan nem ment neki elsőre, mégis indokolatlannak érezte Albert Erika Zera folytonos megjegyzéseit. Csapattársa ugyanis úgy érezte, hogy Attila nem jó módszerrel állt neki a feladatnak. Végül Fabó Emma dobott be egy meglepő ötletet a siker érdekében.

 

„Olivér nagyon magas lovon ül” – a Karagatan törzs tagjainak nem tetszett, hogy máris lett egy önjelölt vezetőjük

Németh Olivér igyekezett a kezébe venni az irányítást a Karagatan törzs menedékének építésekor, azonban ezzel nem minden játékostársa szimpátiáját nyerte el. Kőszegi Dóra és Makra Vivien szerint kissé túlbuzgó volt, és fontosabbnak állította be magát, mint amilyen.

 

„Gergő nélkül nagyon nehéz lesz ez a játék” – a szerelmespár tagjai külön törzsekben versenyeznek, egyedi taktikával

Czupek Nóra és Bodnár Gergő együtt vágtak bele a Survivorbe, azonban nem egy törzsben versenyeznek: külön-külön küzdenek majd a bent maradásért. A köztük lévő távolság áthidalására egy sajátos technikával is készültek.

 

EXTRA ANYAG:

„Nem a szövetségest fogják bennünk látni, hanem a dupla támadást” – Czupek Nóra és Bodnár Gergő elárulták a taktikájukat

Czupek Nóra és Bodnár Gergő szerelmespárként érkeztek a Survivorbe, és részben a kapcsolatukra építik a taktikájukat. Azonban azzal ők is tisztában vannak, hogy ha fény derül a titkukra, akkor könnyen céltáblává válhatnak a versenytársaik szemében.

 

„Legszívesebben elrohantam volna” – Fabó Emma nem tudta folytatni az első játékot

A Survivor első megmérettetése komoly fizikai próba elé állította a túlélőket, azonban Fabó Emma már a feladat előtt sem érezte jól magát. A második játék kezdete előtt pedig már annyira erőtlen volt, hogy állni sem tudott, így csapattársai segítségére szorult.

 

Előzetes: Egy versenyzőhöz orvost kell hívni játék közben

A Survivor második játéka annyira megviseli a Buhawi törzs egyik tagját, hogy Zsombor a földre kerül, és csapattársa, Wendy aggódva szól, hogy a fiúnak segítségre van szüksége. Vajon tudja folytatni a küzdelmet a főnyereményért, vagy számára a kaland véget ér? A Survivor kedden a Nyerő Páros után folytatódik az RTL-en.

 

A műsor hivatalos oldalai:

https://rtl.hu/survivor
https://www.facebook.com/survivorhun
https://www.instagram.com/survivorhun/
https://www.tiktok.com/@rtlhu

 

SOCIAL MEDIA