Elhunyt Kovács Dániel

Hírek Kiemelt

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Dániel, a Roxer stratégiai- és üzletfejlesztésért felelős igazgatója, az ügynökség menedzsmentjének tagja.

 

A szakember tizennyolc éve csatlakozott a Roxer csapatához. Kezdetben rendezvényszervezéssel foglalkozott, később rendezvényigazgatóként, majd kreatívigazgatóként vezette a rábízott divíziókat. Stratégiai látásmódjával és progresszív vízióival az utóbbi években a cégcsoport hosszú távú stratégiai céljainak, üzletfejlesztési terveinek kidolgozását, operatív működésének optimalizálását támogatta. Számtalan sikeres rendezvény és kommunikációs kampány kötődik a nevéhez, melyek közül sokat szakmai díjakkal ismertek el. Jelentős szerepet játszott az ügynökség struktúrájának alakításában és adaptív fejlesztésében, valamint a szakmai munka irányításában.

Dánielt a Roxer saját halottjának tekinti. „Emlékét sohasem múló hálával, baráti szeretettel és tisztelettel őrizzük” – írja a Roxer közleménye.

SOCIAL MEDIA