Négy mérkőzéssel elkezdődött a BL nyolcaddöntője, madridi derbivel és eindhoveni meglepetéssel.
A négy párharc közül kettő vendéggyőzelemmel zárult. A PSV Eindhoven történelmi vereséget szenvedett otthon az Arsenaltól. Játékban nem volt ilyen gigantikus különbség a két csapat között, a labdabirtoklás aránya például 53-47 volt a hollandok javára, csak hát ezt a játékot gólra játsszák. A vendégeknek kedden este minden sikerült. Persze ez a párharc se dőlt még, el, ha a PSV rúg Londonban nyolcat, ők jutnak tovább…
A Bruges-Aston Villa számszerű eredménye sem fejezi ki pontosan látottakat. Az első negyedórában kialakult az 1:1-es döntetlen, ami a 82. percig nem változott, és a belgáknak volt több helyzetük. De a mérkőzés hajrájában elég volt két szerencsétlen mozdulat, aminek egy öngól és egy tizenegyes lett az eredménye, és a hazaiak komoly hátrányban készülhetnek a visszavágóra.
Dortmundban nem dőlt el semmi, a kedd esti döntetlen után nyílt a harc a tavalyi döntős németek és a francia meglepetéscsapat között.
A legnagyobb érdeklődés a madridi derbit kísérte. Nem volt igazán jó meccs, keveset láttunk a labdarúgás szépségéből, viszont a három gól mindegyike szépségdíjas lett. A 4. percben Rodrygo pazar cseleinek és gyönyörű, védhetetlen lövésének tapsolhatott a publikum. A 32. percben Alvarez hasonló alakítását csodálhattuk meg. Az 55. percben pedig Brahim Diaz mutatott be lehelletfinom cseleket és fifikás gurítást a kapu előterében. Közepes meccs, de három elképesztő góllal, van mire emlékezni.
Szerdán este négy újabb párharc következik.
BL nyolcaddöntő, keddi mérkőzések:
FC Bruges (belga)–Aston Villa (angol) 1:3
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 2:1
PSV (holland)–Arsenal (angol) 1:7
Borussia Dortmund (német)–Lille (francia) 1:1