Anne Frank a holokauszt egyik legismertebb személye, tragikus története több színdarabban, játékfilmben, operában köszön vissza. Egy friss dokumentumfilm, amely a Nincs menedék: Anne Frank történetének elhallgatott fejezete címet kapta (hazánkban április 13-án, szombaton 21:00-kor vetíti a Viasat History) a kislány életének egy kevésbé ismert fejezetét mutatja be. Azt az időszakot, ami megelőzte Anne Frank naplóját: az édesapa, Otto keserves küzdelmét, hogy vízumot szerezve kimenekítse családját a nácik karmaiból. Minden ország hátat fordított nekik, menedék híján pedig nem maradt más, mint elbújni egy titkos rejtekhelyen és bízni a lehetetlenben…
A Frank-család 1942 nyarától kezdve összesen 25 hónapig bujkált a náci fennhatóság alatt lévő Amszterdamban, míg egy ismeretlen személy fel nem jelentette őket. A családot hamarosan Auschwitzba hurcolták, innen pedig a kis Anne-t és a nővérét, Margotot Bergen-Belsenbe vitték tovább, ahol aztán 1945 márciusában mindketten meghaltak tífuszban – nem sokkal a tábor felszabadítása előtt. Anne mindössze 15 éves volt ekkor.
Megannyi ember élt át hasonló sorsot, Anne Frankot a naplója tette híressé, amit 13. születésnapjától kezdve vezetett egészen 1944 augusztusáig. Családjuk tragédiáját egyedül Otto élte túl, akihez eljuttatták lánya jegyzeteit. Hosszas vívódás után 1947-ben adta ki őket Anne Frank naplója címen, amely aztán 65 nyelven jelent még meg. A könyvet már számos formában adaptálták, ezek közül talán az 1959-es, azonos című filmes feldolgozás a legismertebb, Millie Perkins és Shelley Winters főszereplésével, amit 8 Oscar-díjra jelöltek, és ebből 3-at meg is nyert.
A Nincs menedék című dokumentumfilm is egy kevésbé ismert, de szintén kétségbeejtő oldalát tárja fel Anne Frank történetének. Édesapja, Otto leveleit a YIVO zsidó kultúrtörténeti kutatóintézet tette nyilvánossá sok más kérvénnyel együtt, amiket az akkori menekültügynökségnek nyújtottak be a kétségbeesett, Európát elhagyni próbáló zsidók. Azokra az aktákra, amelyek Otto leveleit tartalmazták, egészen véletlenül bukkantak rá, viszont teljesen új megvilágításba helyezik a férfi szerepét és a holokausztról is többet mesélnek, mint sok könyv vagy film – nem beszélve az amerikai bürokráciáról, ami meggátolta sokak menekülését. Csak 1938-ban háromszázezren kértek menekültvízumot az USA-tól, de mindössze húszezret állítottak ki. Otto már egészen korán felismerte, hogy Hitler Németországa végzetes lehet, ezért segítséget kért egy USA-ban tartózkodó barátjától. Nem maga miatt tette. Ahogy írta: „Elsősorban a gyerekek érdekében. Saját sorsunk kevésbé fontos.” A levelezéséből derült ki az is, hogy már 1938-ban beadott egy bevándorlási kérelmet az USA-ba – az ügyintézők azonban még 1941-ben is így tanácsolták el a kérelmezőket: „A helyzetet nem látjuk kritikusnak, 6 hónap múlva kérvényezzék újra.”
A dokumentumfilm rávilágít, hogy amerikai barátja talán tudott volna segíteni Ottónak, de ehhez el kellett volna hagynia a gyerekeit. Erre pedig nem volt képes, így az ajtó bezárult…
