A téli időszak kihívásokat tartogat a sofőrök és a járművek számára egyaránt

Hírek

A Chery Group legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy a magyar autósok hogyan készülnek a télre.

 

A felmérés során megkérdezett több mint nyolcszáz járműtulajdonos többsége nem igazán viszi túlzásba az autója műszaki felkészítését. A válaszadók 37 százaléka saját maga ellenőriz mindent, esetleg családi vagy baráti segítséget kér ehhez. További 26 százalék számára a járműve felkészítése a hideg érkezésére kimerül a fagyálló ellenőrzésében és a szélvédőmosó télire történő lecserélésében. Ugyanilyen arányban vannak azonban azok, akik komolyabban veszik a tél közeledését és szervizbe viszik autójukat, hogy műszakilag is megfeleljen a megváltozott körülményeknek. Az ugyanakkor mindenképpen biztató, hogy a megkérdezett autósok kevesebb mint egytizede jelezte azt, hogy egyáltalán nem készül a hidegebb időszakra, mivel úgy véli, hogy ráér akkor reagálni, ha valami miatt mindenképpen szükséges.

A téli útviszonyokra ritkán készülünk, a rutinjukban bíznak sokan

Az autó felkészítése mellett a sofőröknek is érdemes legalább átgondolniuk, hogy télen milyen helyzetekre lehet számítani az utakon és azokat hogyan kell lereagálni. A Chery Group kutatása alapján többségben vannak azok, akik tudatosan készülnek a hideg érkezésére. A válaszadók 26 százaléka tájékozódik autószerelőnél, szakembernél, és ugyanilyen arányban vannak azok, akik családtagoktól, a párjuktól, esetleg barátoktól kérnek tanácsokat a téli vezetéssel kapcsolatban. A megkérdezettek valamivel több mint tizede az interneten tájékozódik szakmai cikkekből, videókból. A felmérésben résztvevők kicsit több mint harmada jelezte, hogy annyira rutinos sofőrnek tartja magát, hogy nincs szüksége arra, hogy külön készüljön a téli autózásra. Meglepő módon, ha rendkívül kevesen is – a válaszadók mindössze 3 százaléka –, de voltak olyanok is, akik a felkínált válaszlehetőségek közül azt jelölték meg, hogy télre leteszik az autót és csak tavasszal kezdik újra használni.

 

Kulcskérdés a gumiabroncs, amire figyelünk is

A járművek műszaki felkészítése kapcsán talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen abronccsal futnak neki az autósok a télnek. A kutatás során a megkérdezettek 68 százaléka jelezte azt, hogy minden évben nyáriról téli gumira vált a hideg érkezésével. A válaszadók kicsit több mint ötöde használ négyévszakos gumit, valamivel kevesebb mint tizede pedig egész évben téli gumival jár.

Minimális azok aránya, akik a nyári gumit hagyják fent egész évben, az összes megkérdezett 3 százaléka válaszolta ezt. Az ő esetükben a relatív többség (45 százalék) azért dönt így, mert anyagilag nem engedheti meg magának a váltást, vagy nem tudja hol tárolni a lecserélt abroncsokat. A megkérdezettek negyede jelezte azt, hogy annyira jól vezet, hogy számára a téli útviszonyok nyári gumival sem okoznak problémát. A nyári-téli gumiváltást kihagyók között ugyanilyen arányban vannak azok, akik azért nem cserélnek, mert amióta ennyire enyhék a telek, nem foglalkoznak ezzel a dologgal.

Intelligens vezetéstámogató technológiák

A felmérés alapján megállapítható, hogy a hazai autósok jelentős része saját magát és járművét is felkészíti a téli időszakra. Ezt érdemes még akkor is megtenni, ha a jármű olyan sok, a sofőrt támogató rendszerrel van felszerelve, mint a Chery Group OMODA 5 1,6-os benzines crossovere, amely már kapható Magyarországon.

 

Photo by Zac Ong on Unsplash

 

SOCIAL MEDIA