A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Béres Marcell

Hírek Kiemelt

Új vezető irányítja a legnagyobb hazai tulajdonú gyógyszergyárat. Dr. Béres József korábbi elnök helyét Béres Marcell vette át. Ma este a Béres család harmadik generációját képviselő új elnökkel beszélgetünk.

 

A beszélgetés kiindulópontja magától értetődően a Béres cseppet megalkotó nagyapa, idősebb Béres József személye és munkássága, majd felidézünk néhány sztorit a család következő generációjáról. Röviden áttekintjük a Béres Gyógyszergyár történetét az első, legendás terméktől a cégalapításon át a mai vállalatig. Megbeszéljük, milyen helyzetben van ma a cég, melyek a legfontosabb termékei, kikkel, mely cégekkel kell megküzdenie piacvezető pozíciójának megtartásáért.

Szeptemberben több kulcspozícióban is személyi változások történtek náluk. Megbeszéljük, hogy ez csak stílusválást hoz-e, vagy stratégiai változások is lesznek a patinás cégnél.

Végül áttekintjük a Béres jövőképét. Hogyan lehet helytállni a globális versenyben? Melyek a cég erősségei, amelyekre építeni lehet? Miért fontos Marcell számára, hogy személyesen is részt vegyen a vállalat irányításában, és persze arra is kitérünk, mikor jöhet a negyedik generáció.

 

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA