A Baker McKenzie nemzetközi partnerré választotta Horányi Mártont

Karrier Kiemelt

Orosz Dánielt, a vállalatfelvásárlási és társasági jogi csoport ügyvédjét, helyi partnerré léptette elő.

 

Dr. Horányi Márton 2007-ben kezdte meg pályafutását a Baker McKenzienél, és rövid kitérő után 2016-ban tért vissza immár helyi partnerként és a versenyjogi csoport társvezetőjeként. Az elmúlt évek során rendkívüli szakértelmet és elhivatottságot mutatott a határon átnyúló versenyjogi ügyek kezelésében, ami hozzájárult az iroda helyi és globális piaci pozíciójának erősítéséhez. Vezető jogi szaklapok értékelése alapján kiemelt helyen rangsorolt szakember. Feladatai közé tartozik majd a budapesti versenyjogi csoport további fejlesztése, kiemelt figyelemmel a compliance területre.

Dr. Horányi Márton

„Márton kiváló versenyjogász, és remek kolléga. Nagy öröm számunkra, hogy a versenyjogi csoportban új nemzetközi partnert köszönthetünk; úgy véljük, hogy ez a kinevezés egyértelműen a hazai praxisunk elmúlt években elért eredményeinek köszönhető” – hangsúlyozta dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a versenyjogi csoport alapítója és a budapesti iroda korábbi irodavezető partnere.

Orosz Dániel

Szintén 2024. július 1-jével dr. Orosz Dániel helyi partnerként folytatja munkáját a vállalatfelvásárlási és társasági jogi csoportban. Ő 2015-ben csatlakozott az irodához, és az elmúlt években jelentős tapasztalatot szerzett nagyértékű és határokon átnyúló, sok esetben díjnyertes, vállalatfelvásárlási (M&A) és private equity ügyletek terén. Ezen felül, vezető szerepet tölt be a budapesti iroda energiajogi praxisában; kiemelt tapasztalatokat szerzett mind tradicionális energiajogi ügyletek terén, mind megújuló energiával kapcsolatos projektekben.

„Dániel szakmai hozzáértése és elkötelezettsége nagy érték számunkra. Új szerepkörében még magasabb szinten fogja képviselni irodánkat, és közösen folytatjuk az M&A és az energiajogi szakterületeink fejlesztését” – tette hozzá dr. Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie budapesti irodájának irodavezetője és M&A csoportjának vezetője.

 

Fotó: Barcroft Media via Getty Images

 

SOCIAL MEDIA