Több mint 1000 óvodás évkezdését támogatja az E.ON

Hírek

1055 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisgyermekek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat, ami a korábbi évekhez képest kétszer annyi támogatást jelent. Az adományok az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának a segélyakcióban részt vevő 30 településére zömében már eljutottak. A mai napon budapesti gyerekek vehették át az adományt, akiket egy zenés gyermekműsorral is megleptek a szervezők.

 

Az E.ON Hungária Csoport másfél évtizede segíti elkötelezetten stratégiai partnerként, az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeinek látókörében élő rászoruló iskolás gyermekek felzárkózását. Az iskolakezdés mellett az óvodakezdés is egy új életszakasz a gyerekek számára, és sok családnak ez is komoly anyagi teher. Az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport 2017 óta 5000 rászoruló óvodást segített személyre szabott csomagokkal. Az együttműködésnek köszönhetően idén további 1055 kisgyermek óvodai évindító támogatása valósul meg, ami településenként átlagosan egy teljes óvodai csoportot jelent. A segélyakció megvalósítását az E.ON 8 millió forintos támogatása teszi lehetővé, amely jelentős hozzájárulást jelent ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek megfelelő körülmények között kezdhessék meg az óvodát. Az óvodakezdést segítő felajánlásból a Segélyszervezet észak- (Boldogkőújfalu, Felsődobsza, Felsőregmec, Kázsmárk, Léh, Nagykinizs, Novajidrány, Pere, Rásonysápberencs és Vizsoly) illetve dél-magyarországi (Kürtöspuszta, Somogyfajsz, Drávagárdony, Gadány, Görgeteg, Iharos, Iharosberény, Kastélyosdombó, Lábod, Lakócsa, Nemesdéd, Nikla, Rinyaszentkirály, Somogysámson, Somogyvámos, Tarany és Zádor) Jelenlét Pontjainak, valamint kaposvári és budapesti intézményeinek látókörében élő rászoruló gyermekek részesülnek.

Az adományokat a helyi igények szerint állították össze az Ökumenikus Segélyszervezet intézményeinek munkatársai, melyek tisztasági csomagot (például fogkefe, fogkrém, papírzsebkendő, ivópohár, folyékony szappan, fésű), kézműves- és kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket (többek között vízfesték, színes ceruza, gyurma, zsírkréta, rajzlap, ecsetkészlet), valamint óvodai textíliákat (ágynemű, kéztörlő, pizsama) tartalmaznak.

„Szeptember eleje minden kisgyerekes család számára izgalmas időszak. A támogatásunk célja, hogy a nehezebb körülmények között élő családok is a lehető leggondtalanabbul készülhessenek az új nevelési évre, és a gyerekek mindennapjait ne hátráltassák az óvodában anyagi nehézségek. Magyarország egyik legnagyobb energiavállalataként a társadalmi felelősségvállalás az E.ON számára kiemelten fontos érték, és büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint 20 ezer gyermek iskola- és óvodakezdéséhez tudtunk hozzájárulni. Sokat jelent, hogy ebben stratégiai partnerként számíthatunk az Ökumenikus Segélyszervezetre” – mondta el Losonczi Gergely, az akció partnere, az E.ON Hungária Csoport vállalati kommunikációs igazgatója a rendezvény kapcsán.

Az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló családokat, gyermekeket támogató munkájának fókuszában az esélyteremtés áll. Az óvodakezdés pedig sok rászoruló család számára az első olyan nagyobb változás, amelyhez az új közösséghez való alkalmazkodás mellett számos gyakorlati és anyagi feladat is társul. Az E.ON-nal közösen ezért nemcsak az induláshoz szükséges eszközöket szeretnénk biztosítani a gyerekeknek, hanem azt is üzenjük a nehéz sorsú családoknak, hogy folyamatosan számíthatnak a segítségünkre. Az óvodakezdő csomagok egy hosszú távú együttműködés fontos részei: abban hiszünk, hogy minden gyermeknek jár az esély arra, hogy biztonságban, örömmel és a közösség teljes értékű tagjaként kezdhesse meg az óvodát. Köszönjük az E.ON Hungária Csoportnak, hogy évről évre velünk együtt tesz ezért!” – emelte ki Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke.

A rendezvényen részt vett Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, aki köszönetet mondott az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet támogatásáért.

 

SOCIAL MEDIA