Tavasszal körülnéztünk a televíziók háza táján, több vezetővel is készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2026/1-2. számában jelentek meg. A beszélgetéseket most online is hozzáférhetővé tesszük. Mai interjúalanyunk Schneider Henrik ügyvezető igazgató, Antenna Entertainment.
Alig fél éve lettél a televíziótársaság első embere, a kollégáid máris díjak özönével kényeztettek el. Összeállt már a stratégia megvalósításához szükséges teljes csapat?
Büszke vagyok azokra a sikerekre, amelyeket az elmúlt időszakban elértünk, fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ezek még egy korábbi építkezés beérett eredményei – nem arathatom le ezért én a babérokat.
Ez a teljesítmény nem a szerencsén múlik, nálunk ez több év tudatos tervezésének a gyümölcse. Újragondoltuk a programmingstratégiát, új utat jelöltünk ki a VIASAT3-nak, és úgy tűnik, mind a szakma, mind a közönség, mind a partnerek szerint jó döntést hoztunk. Ezt jól mutatja az is, hogy idén számos díjban részesültek a saját gyártású műsoraink, mi több, a Televíziós Újságírók Díján – ahonnan egyébként zsinórban harmadszor hoztuk el az Év Talkshow-ja elismerést – idén rekordszámú jelölésünk volt három formátummal és egy műsorvezetővel, összesen négy kategóriában.
A fókuszunk továbbra is egyértelmű: arra koncentrálunk, amiben jók vagyunk, és következetesen haladunk azon az úton, amit kijelöltünk. A talkshow műfajában kifejezetten trendszetterként tekintünk magunkra, nem követjük, hanem formáljuk a piacot. Az idei terveinket látva pedig bízunk benne, hogy a szakmai zsűri további elismerésekben is részesít majd minket. Ami pedig a csapatot illeti: rendelkezésünkre áll egy olyan, szakmailag felkészült, komoly iparági tapasztalattal bíró és bizonyítottan sikeres gárda, amely stabil alapot ad a stratégia megvalósításához, és biztosítja a további fejlődést is.
„Aki nem fejlődik elég gyorsan, könnyen lemarad. Én inkább azok közé szeretnék tartozni, akik a változások élén haladnak” – mondtad a tavaly októberi beszélgetésünkben. Fél év elteltével hogy érzed, miben lettél jobb, és mi az, amire még gyúrni kell?
Rendkívül izgalmas és egyben kivételes időszakban dolgozunk, hiszen egy technológiai forradalom közepén vagyunk: a mesterséges intelligencia előretörése alapjaiban alakítja át a médiát, és rengeteg új lehetőséget nyit meg előttünk. Jelenleg ennek hatása elsősorban még nem a tartalom szintjén, hanem a működési hatékonyságban érzékelhető igazán, bár mi arra törekszünk, hogy az előbbi területen is kísérletezzünk. Ilyen volt például A kegyetlen – Magda Marinko rémtörténete sorozatunk, amelyet az RTL Magyarországgal és a Paprika Studiosszal közösen gyártottunk. Ebben a produkcióban a mesterséges intelligencia kulcsszerepet játszott, hiszen segítségével olyan, vizuálisan is erős és hiteles jeleneteket tudtunk megalkotni, amelyek új szintre emelték a történetmesélést. Ez a projekt végül szakmai visszaigazolást is kapott, hiszen elnyerte az Év infotainment Műsora díjat a Big Picture Awardson.
Ami a fejlődést illeti: ebben a gyorsan változó környezetben még nagyobb hangsúlyt kell helyezni az alkalmazkodóképességre és a szervezeti működés folyamatos finomhangolására. Az iparág globálisan megy keresztül egy jelentős szerkezeti átalakuláson, nemcsak Magyarországon, hanem a teljes régióban. Ez minden szereplőtől megköveteli, hogy újragondolja a működését, és végrehajtsa a szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy hosszú távon is versenyképes maradjon. Mi azon dolgozunk, hogy minél több módon implementáljuk a rendelkezésre álló új technológiát, és gyorsan, hatékonyan reagáljunk a változásokra, miközben megőrizzük és tovább erősítjük azokat az értékeket, amelyek eddig is sikeressé tettek bennünket.
Ma szinte minden tévétársaság a streaming fejlesztésére koncentrál. A ti stratégiátokban milyen szerepet kap ez a terület?
A nem lineáris tartalomfogyasztás és a streaming térnyerése természetesen minket is érint, fontos látni ugyanakkor, hogy erre nincs egyetlen, univerzális megoldás. Nem gondoljuk, hogy minden médiavállalat számára az a helyes út, ha saját streamingszolgáltatást indít. Léteznek olyan alternatív üzleti modellek is, amelyek kívülről talán kevésbé látványosak, mégis hatékonyan működnek. Jó példa erre a fent említett Magda Marinko koproduckiós projektünk, ahol a streamingjogok nem nálunk voltak, a lineáris televíziós jogok viszont igen, és ez a felállás végül minden érintett fél számára profitábilisnak bizonyult.
Kiemelten foglalkozunk azzal is, hogy a YouTube milyen szerepet tölthet be egyszerre tartalommegjelenítési és marketingcsatornaként, ugyanakkor minden lépésnél figyelembe kell vennünk azokat a partneri kapcsolatokat, amelyeket évtizedek alatt építettünk fel.
A stratégiánk lényege, hogy a nem lineáris és streamingmegoldásokat nem önállóan, hanem a partnereinkkel együttműködésben fejlesztjük. Számunkra kulcsfontosságú, hogy a tartalmaink továbbra is a kábeltévé-szolgáltatókon és egyéb terjesztőkön keresztül jussanak el a nézőkhöz. Mi alapvetően ilyen szempontból B2B-médiavállalatként működünk, és ezen a megközelítésen jelenleg nem tervezünk változtatni.
Az Antenna Entertainment deklarált célja a regionális növekedés. Vannak-e már a láthatáron olyan akvizíciós célpontok, amelyek hozzájárulhatnak a magyarországi vagy akár a régiós növekedéshez?
Az Antenna Entertainment számára komoly versenyelőnyt jelent, hogy regionálisan több piacon is jelen van. Miközben a fő iparági trendek – például a fogyasztási szokások átalakulása vagy a technológiai fejlődés – alapvetően hasonlóak, a helyi piacok működési logikája és szerkezete jelentősen eltér. Ezeken a piacokon az egyik kulcstényező a csatornaportfólió mérete, ennek erősítése pedig számunkra is kiemelt cél.
Ezt két irányból közelítjük meg. Egyrészt folyamatosan biztosítjuk a magas színvonalú programkínálatot, amelyben az akvirált és a saját gyártású tartalmak egyaránt fontos szerepet játszanak, másrészt tudatosan figyeljük és kihasználjuk az iparág átalakulásából adódó lehetőségeket. A jelenlegi, sok szempontból turbulens időszak ugyanis kedvez a piaci konszolidációnak: számos médiavállalat dönt úgy, hogy kivonul bizonyos területekről, leválaszt üzletágakat, vagy átalakítja a működését. Ez teret ad olyan szereplőknek, mint mi, akik megfelelő tőkeerővel és növekedési ambícióval rendelkeznek.
Konkrét akvizíciós célokról természetesen a tárgyalási szakaszban nem beszélhetünk, jól jelzi ugyanakkor a stratégiai irányunkat, hogy anyavállalatunk, az Antenna Group nemrég megszerezte a GEDI Gruppo Editoriale S.p.A. százszázalékos tulajdonrészét az Exortól. Ez a felvásárlás olyan jelentős márkákat foglal magában, mint a La Repubblica, a Radio Deejay, a Radio Capital, az m2o, a HuffPost Italia, a National Geographic Italia, a Limes, valamint a Manzoni reklámügynökség.
Mi is ezen az úton szeretnénk továbbhaladni: aktívan vizsgálunk minden olyan növekedési lehetőséget a régióban, amely erősítheti a pozíciónkat – nemcsak a televíziós piacon, hanem az online és rádiós médiában is.
Az Antenna Entertainment egyik zászlóshajóját, a nemrégiben a 30. szülinapját ünneplő VIASAT3-at azzal azonosítják, hogy bátran kísérletezik a formátumokkal. Mi várható 2026-ban?
Az Antenna Entertainment egyik meghatározó csatornájaként a VIASAT3 valóban mindig is arról volt ismert, hogy bátran nyúl új formátumokhoz, és ez a szemlélet 2026-ban is megmarad. Bár a lineáris tévénézés világszerte csökkenő trendet mutat, mi továbbra is hiszünk benne: a lineáris televíziózás nem a múlt része, hanem a jelené és a jövőé is.
Ma már kevesen vállalják a tartalmi innovációt ebben a térben, mi viszont egyértelműen így teszünk. Célunk, hogy ezt egyre több műsorban meg is mutassuk, miközben következetesen építjük azt az irányt, ami a nézők számára emberközeli, emberfókuszú és valódi értéket hordozó tartalmakat kínál, hiszen úgy látjuk, hogy tőlünk erre van igénye a közönségnek.
Hosszú távon gondolkodunk, és hisszük, hogy a kitartó, következetes munka eredményt hoz. Régiós médiavállalatként azt is világosan látjuk, hogy a technológiai fejlődés nem az iparág gyengülését jelenti, hanem éppen ellenkezőleg: új lehetőségeket nyit meg számunkra, mi pedig ezeket szeretnénk megragadni.
![]()
