„Új év. Új század. Új Jókívánságok. – írja közleményében a cég. A Groupe az AI és az innováció ötvözésével kelti életre múltját, hogy megünnepelje első évszázadát, és útjára indítsa a következőt.”
1926-tól kezdve, amikor még csak egy kis kreatív műhelyként indult a Montmartre-on, a nemzetközi terjeszkedésen és az új technológiák alkalmazásán át, egészen a mai iparágvezető holdingtársasági pozíciójáig követve kimondható: a Publicis jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt 100 év során. Egy hagyomány azonban nem változott: az éves Jókívánság.
Méltó módon ünnepelve az új évszázadot, az idei Jókívánság (Wishes) videót a Publicis Conseil ügynökség készítette – az az ügynökség, amelyet még a Publicis alapító-vezérigazgatója, Marcel Bleustein-Blanchet hozott létre.
A Publicis 100 évét ünneplő filmben, a valódi színészekkel forgatott és a Groupe saját platformjain és eszközein alapuló, legújabb AI technológiával készített jelenetek egymást erősítve mesélik el az úttörő szellem, végtelen innováció és lankadatlan kitartás történetét.
„Ezek a képességeink tették lehetővé, hogy az első száz évünk során túléljünk a háborúk, tűzesetek, gazdasági viharok, technológiai forradalmak és egy világjárvány okozta nehézségeket. Emellett – miközben belépünk a következő évszázadunkba – az iparág vezetőivé és megújítóivá váltunk. Merészen tekintünk előre a következő száz évünkre, bármit is tartogasson számunkra.” – olvasható a közleményben.
Arthur Sadoun, a Publicis Groupe elnöke és vezérigazgatója megjegyezte: „2026 különleges év lesz számunkra, hiszen lezárjuk első évszázadunkat. Egy évszázadot, amely során egy kis montmartre-i műhelyből az iparág legnagyobb holdingtársaságává nőttük ki magunkat az elmúlt két évben. Egy évszázadot, amely során a Groupe háromszor is feltámadt hamvaiból – néha szó szerint – és még többször találta fel újra önmagát.
E rugalmasság szelleme határozott meg minket 100 évig, és ez tükröződik a Jókívánságunkban is: egy oroszlán soha nem adja fel. 2026 lesz az év, amikor belépünk második évszázadunkba, melynek kezdetét kétségkívül a mesterséges intelligencia térnyerése fogja meghatározni. Ez a film egy emberi, történelmi és technológiai utazásra hív, melyben a legjobb kreatív ötleteinket ötvöztük a páratlan AI gyártási képességeinkkel, hogy bebizonyítsuk: az AI jövője a mi embereinkben rejlik.”
