A Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal felálló, címvédő Liverpool 3-2-es vereséget szenvedett a Brentford otthonában az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.
Hét közben kiválóan játszott a Liverpool, a Bajnokok Ligájában, vendégként a Frankfurtot győzte le 5:1 arányban, a Premier League-ben azonban továbbra sem megy a csapatnak. Ezúttal Brentfordban kellett fejet hajtaniuk a vörösöknek. A Pool első gólját – 2-0-s hátránynál – Kerkez szerezte közvetlenül a szünet előtt, a magyar válogatott szélső védő először volt eredményes a Vörösök színeiben. A hajrában Szoboszlai gólpasszából Mohamed Szalah is betalált, az együttes ennek ellenére sorozatban negyedik meccsét veszítette el a bajnokságban. Szoboszlai végigjátszotta a találkozót, míg Kerkezt a 61. percben lecserélte Arne Slot vezetőedző.
„Az ellenfeleink tavaly óta kidolgozott stratégiával készülnek ellenünk, erre sokszor nem találjuk a választ. Ma is szereztünk két gólt, lőhettünk volna többet is, de túl sokat kapunk, ami nemcsak a védelem hibája, hanem mind a tizenegy játékosé. Sokat változott nyáron a keretünk, ez is közrejátszik abban, hogy nehezebben áll össze a játék. De ennek nem lehet az eredménye négy vereség sorozatban. A legutóbbi hat meccsünkből ötöt idegenben vívtunk, ami szintén nem tökéletes kifogás, viszont nem is segít, ha ilyen helyzetbe kerül egy csapat” – mondta Slot a mérkőzés után.
A Liverpool hátránya hét pontra nő a listavezető Arsenallal szemben, ha az észak-londoni csapat vasárnap begyűjti a három pontot otthon a Crystal Palace ellen.
Premier League, 9. forduló: Brentford–Liverpool FC 3-2 (2-1)
Márkamonitor-összeállítás
