Nagy küzdelem a Sztárbox második negyeddöntőjében

Tejszínhub

A Sztárbox második negyeddöntőjében Szorcsik Viki és Gáspár Evelin lépett a ringbe először. A párharcból négy menetben, egyhangú pontozással Gáspár Evelin jutott tovább az elődöntőbe. A nehézfiúk, vagyis Lakatos László és Radics Peti összecsapásánál a harmadik menetben a vezetőbíró úgy ítélte meg, hogy Radics Peti nem tudja tovább folytatni a mérkőzést, így Lakatos László technikai KO-val búcsúztatta ellenfelét. Kamarás Iván és Lotfi Begi mérkőzése négy menetben zajlott, aminek végén megosztott pontozással Lotfi Begi győzött. Az estet Richter József és Miller Dávid zárta, ahol utóbbi négy menetben, egyhangú pontozással bizonyult jobbnak, így folytathatja a Sztárboxot az elődöntőben.

 

Az este folyamán az is kiderült, hogy Fenyő Iván sérülés miatti visszalépése végett ki lesz Ördög Tibor Csipa ellenfele a harmadik negyeddöntőben. A ringbe az RTL Kabát FC műsorából is ismert futballista, Lencse Laci lép, aki beugró játékosként szintén hónapok óta készül az esetleges megmérettetésre, ami most valósággá válik.

 

Kiderült, ki csap össze Csipával a Sztárbox következő adásában

Fenyő Iván sérülés miatt visszalépett a Sztárbox 2025-ös mérkőzésétől, ahol Ördög Tiborral, Csipával mérkőzött volna meg. A ma esti Sztárboxban kiderült, hogy nem más lesz a Hooligans énekesének ellenfele szeptember 21-én, mint Lencse László többszörös magyar utánpótlás válogatott focista, akit a Kabát FC szereplőjeként ismert meg igazán a közönség. Úgy tűnik, a következő hétvégén is hatalmas összecsapásra számíthatunk!

 

Gáspár Evelin tarolt a ringben – Szorcsik Viki alig bírta a tempót a Sztárboxban

A Sztárbox második adásának első negyeddöntőben igazi salgótarjáni összecsapást, egy parázs női mérkőzést láthatott a közönség: a 31 éves „pofonosztó díva”, Gáspár Evelin elképesztő vitalitással rohanta le a 46 éves „szőke terminátort”, Szorcsik Vikit. A türkiz sarok amazonja nagy küzdőszellemmel indult neki a mérkőzésnek, Gáspár Evelin pedig magasabb termetével, nagyobb kartávolságával és brutális kezdésével a sarkokig hajszolta ellefelét. Szorcsik a menetek elején mindig erőre kapott, Evelin ezzel szemben végig diktálta a tempót.

 

Lakatos Laci technikai KO-val aratott győzelmet a Sztárboxban Radics Peti felett

A Sztárbox második összecsapásában Lakatos Laci humorista és Radics Peti Youtuber feszült egymásnak. Laci tisztában volt azzal, hogy ellenfele magasabb nála, ezért edzőjével a technikásságra helyezték a hangsúlyt, ami jó taktikának bizonyult. A mérkőzés során Radics kevesebb találattal dolgozott, míg Laci folyamatosan aktív maradt. A meccset végül Lakatos Laci technikai KO-val nyerte.

 

Padlóra került Kamarás Iván – Lotfi Begié a győzelem a Sztárboxban

A Sztárbox egyik legjobban várt összecsapásában Kamarás Iván és Lotfi Begi léptek ringbe. A „szívtipró színművész” magabiztosan kezdett, ám a zenész pontos ütéseivel végig veszélyt jelentett rá. Az első menetben még mindketten óvatosan tapogatóztak, a másodikban viszont a DJ padlóra küldte ellenfelét, ami komoly előnyt jelentett számára. A szoros küzdelmet végül négy menetben, megosztott pontozással Lotfi Begi nyerte.

 

Richter nem cirkuszolt a Sztárboxban – kemény meccset vívott Miller Dáviddal

A Sztárbox egyik legizgalmasabb meccsét hozta a férfi könnyűsúly: a nagy visszatérő Miller Dávid és a nála egy fejjel magasabb Richter József csapott össze a ringben. A cirkuszigazgató keményen kezdett, és erővel jött vissza minden támadás után, míg Miller tűzzel a szemében, hatalmas bizonyítási vággyal hajtotta ellenfelét. A közönség lélegzet-visszafojtva követte az eseményeket: Dávid vehemensen támadott, szép ütéseket vitt be, és végül kiharcolt egy rászámolást is Richterre, aki nem adta könnyen magát, és sokak nagy meglepetésére kifejezetten kemény ellenfélnek bizonyult.

 

További versenynapok:

A harmadik adás (szeptember 21.) mérkőzései:
Női könnyűsúly kategória: BALOGH EDINA vs. MOLNÁR JANKA SÁRA Férfi könnyűsúly kategória: LENCSE LACI vs. ÖRDÖG TIBOR CSIPA Férfi középsúly kategória: G.w.M vs. BÓDI BENCE Férfi nehézsúly kategória: NOÉ VIKTOR vs. SIDLOVICS GÁBOR SIDI

A negyedik adás (szeptember 28.) mérkőzései:
Női könnyűsúly kategória: BERNÁTH ODETT vs. KOCSIS ALEXANDRA Férfi könnyűsúly kategória: IFJ. SCHOBERT NORBERT vs. MESZES BALÁZS Férfi középsúly kategória: PÁPAI JOCI vs. KOCSIS DÉNES Férfi nehézsúly kategória: DUDÁS MIKI vs. KEMBE SOREL

Az ötödik adás (október 5.) mérkőzései:
ELSŐ ELŐDÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI
SCHÓBERT LARA vs. DÁRDAI BLANKA címvédő gálamérkőzés

A hatodik adás (október 12.) mérkőzései:
MÁSODIK ELŐDÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI
MÉSZÁROS ANDRÁS vs. ÁRPA ATTILA címvédő gálamérkőzés KASZÁS MÁRK vs. ADAM SECURITY gálamérkőzés

Portréképek fotókredit: RTL/Sztárbox/Udvardi Attila, Sallak Dóra Adásképek fotókredit: RTL/Sztárbox/ Sallak Dóra

 

Sztárbox minden vasárnap 20:00 órától az RTL-en és az RTL+ felületén.

Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont címe: 1173 Budapest, Pesti út 86-88.

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: www.rtl.hu/sztarbox

Facebook: facebook.com/sztarboxrtl

Instagram: @sztarboxrtl

TikTok: @rtlhu

Jegyértékesítés: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/sztarbox-budapest-riz-levente-sport-es-rendezvenykoezpont-622876/event.html

 

SOCIAL MEDIA